Hirdetés

A Sony akkumulátorai a ThinkPadek jó hírnevét is megperzselhetik

Szeptember közepén csak igen kevés hiányzott hozzá, hogy a Sony meghibásodó akkumulátorai – melyekből az elmúlt hónapokban a Dell, az Apple, illetve a Toshiba összesen több mint hatmillió példányt hívott vissza – komoly csorbát ejtsenek a megbízhatóságukról legendássá vált ThinkPad noteszgépek jó hírnevén.

A Lenovo hétvégén kiadott – a Reuters hírügynökség által közölt – álláspontja szerint egyelőre nem tisztázott pontosan, hogy mi okozta annak az IBM ThinkPad T43-as noteszgépnek a meghibásodását, amelyik szeptember 16-án a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtéren okozott kisebb riadalmat. A beszámolók szerint egy utas már a beszállófolyosón járt, amikor ThinkPad noteszgépe füstölni és szikrázni kezdett, ám többek közt a személyzet lélekjelenlétének köszönhetően szerencsére nem lett komoly baj; a veszélyt okozó számítógépet sikeresen izolálták a többi utastól, majd „ártalmatlanították”.

A Lenovo szóvivője elismerte, hogy az ominózus T43-as modell ugyanolyan felépítésű Sony akkumulátort tartalmazott, amelyből milliós nagyságrendben hívott vissza több gyártó az elmúlt időszakban, így a vállalat a Sonyval karöltve vizsgálatot indított az eset tisztázása végett. A vizsgálat eredményétől függően nem kizárt, hogy a Lenovo is kénytelen lesz akkumulátorokat visszahívni (emlékezetes, hogy a Dell példátlan visszahívási akciója is egy hasonló vizsgálattal indult, miután egy konferencián lángra kapott egy noteszgép). Az eset egy további kellemetlen vonzata lehet, hogy a légitársaságok ezek után jó eséllyel mindinkább hajlanak majd arra, hogy kitiltsák járataikról a notebookokat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés