Hirdetés

A Lenovo nyit a konzolpiac felé

Érdekes információval szolgált a Wall Street Journal a Lenovóval kapcsolatban. A cég szóvivője elmondta, hogy Beijing eedoo Technology néven megalakult egy új vállalat, ahol egy eBox jelzéssel illetett konzol kifejlesztése a cél. A masinát korábban a Lenovo fejlesztette házon belül, így az új csapat számára a rendszer további finomítása a cél.

Az eBoxról egyelőre annyit tudni, hogy a célpiacot elsősorban Kína jelentené, de nem elképzelhetetlen a forgalmazás későbbi kiterjesztése a világ többi táján. A platform a jövőben egy mozgásérzékelő kamerával is kiegészülne, ami leginkább az Xbox 360 Kinect rendszeréhez hasonlítana. Ha az eBox fejlesztése jól halad, akkor már idén megjelenhet, az alkalmazott hardverről azonban nincs sok adat, de a vállalat a HDTV-khez kínálná a terméket, így nem épülhet túlzottan gyenge alapokra. Valószínű, hogy PC-s komponensekkel találkozunk majd benne, mivel ez jelentősen megkönnyítené a fejlesztők munkáját a játékok portolása esetén. Az operációs rendszer esetében egy speciális Linux lehet a befutó, így megoldható az OpenGL 4.1 és az OpenGL ES 2.0 támogatása is.

A vállalat stratégiája a konzollal még nem teljesen világos. Ezen a piacon kiemelten fontos a terméktámogatás, így jó kezdőlökés lehet néhány exkluzív cím. Jack Luo, a vállalat elnöke szerint 16 fejlesztőcéget sikerül már megnyerni, és várhatóan 30 ingyenes játék kerül majd az eBoxra. Az árazás is nagy kérdés. A konzolok esetében nem ritka az előállítási költségnél alacsonyabb árcédula, amit majd a játékeladásokból befolyó pénz kompenzálhat.

Előzmények

Hirdetés