Hirdetés

5 év után új kormánnyal jelentkezett a Logitech

A platformtól függetlenül G923-nak hívott vezérlő inkább a motorháztető alatt fejlődött elődeihez képest.

Több, mint 5 év telt el azóta, hogy új, Logitech márkájú kormányról adhattunk hírt, vagyis már ideje volt, hogy új modellel álljon elő a svájci gyártó. Az időzítés mondjuk kicsit megcsúszott, hiszen már elmúlt az a karanténidőszak, mikor csak szimulátorversenyeket követhettünk figyelemmel és sok újonc ült a virtuális volán mögé, a legtöbben már inkább a valós szériákra figyelnek. Ettől függetlenül nem bánjuk, hogy végre megírhatjuk a Logitech G923-ról szóló hírünket, még ha jelentős érdemi változást nem is hoz az elődökhöz képest.


[+]

Ezúttal is két külön modell készült Xbox és PlayStation konzolokhoz, de már nem találkozhatunk kétféle modellnévvel, ezért vásárláskor különösen figyelnünk kell, hogy melyik kiosztással ellátott verziót választjuk – PC-vel azonban most is működik mindkét kiadás. A kialakításon nem változtattak drasztikusan, a szokásos „konzolos” gombok mellett találunk egy 24 állású vezérlőtárcsát, illetve két, alumíniumból készült váltófület a kerék mögött, a többszínű, fordulatszámot jelölő LED sor viszont már mindkét modellen megtalálható, ez korábban csak a PlayStation-ös verzió sajátossága volt. Maga a kormánykerék műbőr borítással rendelkezik, meghajtásáról pedig fogaskerekes rendszer gondoskodik (ellentétben a hasonló árkategóriájú, sőt, még az olcsóbb Thrustmaster modellek sokak által jobban kedvelt szíjas hajtásával), két végpontja között pedig maximum 900 fokot forog, ami a gyártó weboldaláról letölthető segédszoftverben csökkenthető.


[+]

Természetesen, ezért az árért elvárható módon az újdonság képes a force feedbackre, de a termékoldalon külön kiemelésre került a vállalat saját, TrueForce névre keresztelt technológiája, mely állítólag egy új szintre emeli az erővisszacsatolást. A rendszer lényege, hogy közvetlen kapcsolatban áll nem csak a játékok fizikai, de audio engine-jével is, így az autó mechanikai visszajelzései és az út egyenetlenségei mellett olyan, hanggal kapcsolatos hatásokból is kapunk egy kicsit a kormányon keresztül, mint például a hirtelen emelkedő fordulatszám. A másodpercenkénti négyezres mintavételezési ráta a konkurenseknél realisztikusabb erő-visszacsatolási élményt ígér, ennek valóságalapját azonban csak a későbbi tesztek igazolhatják, vagy cáfolhatják meg. A rendszer egyelőre csak az Assetto Corsa Competizione, a Gran Turismo Sport és a GRID játékokkal kompatibilis, szeptemberben pedig a támogatott játékok köréhez csatlakozik még az iRacing, az F1 2020 és a Dirt Rally 2.0, minden más esetben be kell érnünk a korábbról már ismerős force feedback megoldással.


[+]

A szetthez tartozik egy három pedálos konzol is, mely külsőre megegyezik a korábbi modellekével, belül azonban történt egy apró, de annál fontosabb módosítás: a fékpedál, extra rugójának köszönhetően már progresszív működésű, vagyis a fékerőt ezentúl nem lineárisan lehet adagolni, hanem a pedál útjának végéhez közeledve egyre jobban nő annak ellenállása, ami szintén kicsit közelebb hozza az élményt a valós vezetéshez.

A Logitech G923 várhatóan még ebben a hónapban elérhetővé válik, a gyártó pedig lehetővé teszi az előrendelést, 127 999 forintos áron.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés