A csúcsról a mélybe
Az elmúlt egy-másfél évtized földrengésszerű változást hozott a szórakoztatóelektronikai, és azon belül is elsősorban a tévés iparágban. Korábban figyelembe se vett, lenézett vállalatok törtek az élre, de már őket is ostromolják a semmiből előtűnt trónkövetelők. Ezzel párhuzamosan betonbiztos alapokkal rendelkező, meghatározó szerepet játszó konszernek kényszerültek háttérbe, csúsztak a jelentéktelenség küszöbére.
A legrosszabb módszer: a filléresítés
Közülük sokan egyenesen arra kényszerültek, hogy költségcsökkentési okokból felhagyjanak a tévégyártással, átalakítsák, hatékonyabbá tegyék működésüket, és a korábbinál jóval kevesebb termékcsoportra koncentráljanak. Ezt az utat járta többek között a JVC, a Pioneer vagy épp a Blaupunkt, és benne van a pakliban, hogy a Sharpra is ez a sors vár. Azonban elkövették azt a megmagyarázhatatlan hibát, hogy a tévés márkanév használati jogát az egész világon vagy bizonyos régiókban egyszerűen eladták. Mégpedig olyan vállalatoknak, amelyeknek csupán a jól csengő név kellett, viszont az innovációt, a kiemelkedő minőséget nem tartják igazán szem előtt, ehelyett az alacsony árra koncentrálnak.
Így fordulhat elő, hogy az egykor prémium kategóriás termékekről ismert brandek logói a hipermarketek alsó polcain tűnnek fel nem túl jó minőségű, ám igen olcsó tévéken. Ez pedig egyértelműen a márkanév elértéktelenedésével jár együtt. Érthető a közelmúltban komoly veszteségeket produkáló anyacégek álláspontja valahol, miszerint ha már felhagynak a tévébiznisszel, akkor legalább utoljára valamennyi pénzt lássanak belőle. De hosszú távon ez egy rossz stratégia. Olyan, mintha a fázó ember felgyújtaná a parkettát, majd az ablakokat, hisz így pillanatnyi meleghez juthat, de a jövőben csúnyán visszaüt majd, amikor befúj a jeges szél, miközben ő a padlón kucorog.
Ezek után például a JVC-nek vagy a Pioneernak óriási erőfeszítéseket kell tennie, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy kamkordereik, projektoraik, audiotermékeik, autóhifijeik, fejegységeik továbbra is a régi, magas színvonalat képviselik. El lehet képzelni, hogy mit fog gondolni az az ember, aki először meglát egy ilyen gagyi tévét, majd odatéved a kamerákhoz – mennyi bizodalma lesz majd azokban a termékekben? És akkor még azokról nem is beszéltünk, akik annak a tudatában vásárolnak tévét, hogy épp egy márkás, jó nevű darabhoz jutnak hozzá jutányos áron. Később persze nyilván csalódni fognak, de nem csak a tévében, hanem az egész brandben, vagy rosszabb esetben az egész termékcsaládban. Egy ilyen húzással ráadásul az esélyt is elveszik maguktól, hogy ha a közeljövőben jobbra is fordulnának a dolgok, akkor visszatérhessenek különösebb véráldozat nélkül a tévés üzletágba. Hogy ez nem valószínű? Hogy erre nincs esély? Aki így áll hozzá, az már eleve vesztes pozícióból indul.
Egyébként meg mindenki szeme előtt ott lebeghet az Apple példája. Azé a cégé, amely 15 évvel ezelőtt a sír szélén táncolt, de aztán jött az iPod, és a többi ma már történelem... A JVC és a Pioneer esetében egyébként azért különösen fájdalmas ez a dolog, mert nem is olyan régen mindkét vállalatnak volt olyan televíziója, amely képminőségével magasan kiemelkedett a mezőnyből. A legendás Kuro szériát mind a mai napig emlegetik, de a hibrid HD-ILA modelleknek sem kell szégyenkezniük. Kár, hogy a globális gazdasági válság miatt nem tudták hozni azokat az eredményeket, amelyek egyébként a képességeik alapján kijártak volna nekik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
