Hirdetés

Utasszállító repülőt vezettünk, nem is egyet!

Beszállás!

Nem sokkal a tavalyi, Sim City-nél tett látogatásunk után egy érdekes ajánlattal keresett meg minket Cypresss fórumozónk: kipróbálhatjuk, milyen érzés nagy, utasszállító repülőgépet vezetni. Hogy is lehetne egy ilyen ajánlatra nemet mondani? Beszámolónk ezúttal nem nélkülözi a személyes élmények leírását, hogy valamiképp érzékeltessük, milyen is laikusként az első benyomás egy ilyen helyen.

Egy hideg, január végi napon indultunk a Pilots főhadiszállására. Nem, nem egy repülőteret, hanem egy irodaházat találtunk a megadott címen, Budapest tágabb értelemben vett belvárosában. Persze erre számítottunk is, hiszen szimulátorokról van szó, de arra azért nem, hogy egy klasszikus irodafolyosóra jutunk, ahol nagyobb csarnoknak még csak nyoma sincs.

Megismerkedtünk Cseh Jánossal, a szimulátorközpont vezetőjével és Szemenyei Balázzsal, aki a csapat informatikai guruja, és János azonnal terelt is be minket az egyik irodába, hogy előbb repüljünk egyet, aztán beszélgetünk majd a technológiáról, ami a gépeket hajtja. Az ajtón a Boeing emblémája díszeleg, rajta átlépve mintha egy más világba teleportálódtunk volna. Hirtelen egy Boeing 737-800 pilótafülkéjében találtuk magunkat, de olyannyira, hogy még a repülőre jellemző hangok, a klíma száraz, hideg levegője, a kissé klausztrofób érzés is félelmetesen érződött.

Nem véletlenül, ugyanis a fülke mögött egy valódi (anno vietnami színekben repülő) 737-es törzsének egy darabja húzódik két utas üléssorral, fölöttük rakodótérrel, mellettük ablakokkal, amelyeken ki lehet nézni. Sőt a biztonsági berendezések arzenálját is felsorakoztatták, működik a vészkijárat, a felső panelekből pedig oxigénmaszkot lehet előhúzni. Hogy a nézők is élvezhessék a műsort, nincs válaszfal a pilótafülke és az utasrész között.

Ettől az apróságtól eltekintve viszont minden a helyén van és működik. Még fel sem ocsúdtam, már hallom is a kedves, de határozott utasítást, hogy húzzam hátra, majd oldalra a pilótaülést, hogy kényelmesen be tudjak szállni. Hátrapillantva Daywalker arcán látom, kb. hogyan nézhet ki az én fejem is: mint amikor a kisgyereket bevezetik a játékboltba. Első körben ő lesz az utas, én meg a pilóta. Azt hiszem, el is fejeltettem becsatolni magam, miközben az ülést szabtam testre, amihez ugyanúgy kell az ablak fölött kapaszkodni, mint az igazi 737-esben. A hasonlóság nem véletlen: az ülés is valódi repülőből való.

A műszerfal többi komponense viszont nem, ezek már speciális, szimulátorokhoz fejlesztett másolatok. Ám ezek annyira élethűek, hogy állítólag még a profi pilóták szerint is megdöbbentő a hasonlóság. Ráadásul minden működik, és minden úgy működik, ahogyan a valódiban. Start előtt ugyanúgy végig lehet menni a repülőgép beindításának, rendszerek felélesztésének és ellenőrzésének folyamatán, mintha éppen a Ferih... Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér betonján lennénk. Egyébként virtuálisan éppen ott voltunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés