Hirdetés

Sony SLT-A33 - a fix tükrös

Bevezető, külső, ergonómia 1.

Napjainkban a komolyabb digitális fényképezőgépek (értsd: nem a kompaktok) érdekes változásokon mennek keresztül. Első úttörő újdonságként jött az élőkép a dSLR vázakba, majd később már nem csak képeket, hanem mozgóképeket is felvehettünk velük. Lassan pedig már a tükörnek sem kell mozognia ahhoz, hogy a keresőbe vetített kép az érzékelőt is elérje - abból ugyanis a Sony SLT-A33 (és SLT-A55) esetében egy részben fényáteresztő üveglap lett, amely egyszerre vetíti a fénysugarakat a fázisérzékelős AF rendszer, valamint a fő érzékelő felé. Az elektronikus kereső képét a fényképező fő szenzortól kapja.


forrás: Sony

A gyártó információi szerint a beérkező fény kb. 70%-a éri el a képérzékelőt, a maradék 30% pedig a 15 mezős AF rendszer felé irányul. Igen, a 70% azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 0,5 FÉ-nyi fényveszteséggel számolhatunk, cserébe folyamatosan működtethető az AF rendszer. Az alapötlet nem új, hiszen korábban is léteztek olyan SLR fényképezők, amelyek félig áteresztő prizmákkal dolgoztak hasonló elven.

Fenti képeken az SLT-A33 szenzor aknája látható. A "félig" áteresztő tükör az akna alján látható retesz lenyomásával felhajtható. Erre a funkcióra a szenzortisztítás végett van szükség - bár, ha a gyártó egy olyan zárt egységet hozott volna létre, amely a szenzort körbeveszi, akkor nem lenne szükség többé érzékelő tisztításra sem. Készítettünk egy rövid filmet is, ami a „tükörfelcsapást” bemutatja:

Sajnos az új Sony fényképezők nem sokkal halkabbak, mint hagyományos társaik, hiszen a redőnyzár ugyanúgy működik, ugyanolyan hangot ad, mint minden más dSLR-nél, egyedüli előny, hogy a tükörcsattogás elmarad. Felvettük a képkészítés hangját: egy kép, lassú sorozatkép, gyors sorozatkép.

A Sony Alpha SLT-A33 érdekes külsővel rendelkezik. Igaz, hogy követi a klasszikus SLR formát, de a hagyományos fényképezőknél alacsonyabb felépítésű. A gyártó minél kisebb gépe(ke)t akart kreálni, s ez sikerült is neki. Mi ennek annyira nem örültünk, mert egyrészt az alacsony felépítés a markolat hosszát is hátrányosan befolyásolja, másrészt meg a túlzott miniatürizálás ritkán tesz jót az általános kezelhetőségnek.

A masina előlapján látható, hogy a markolat kellően mély, de hiába, mert rövid. E cikk írója sem lapátkezű, de mégis kényelmetlennek találta a fényképező fogását. Nagyon is. A markolatba integrálták infra érzékelőt (távvezérlőt) és a paraméterező tárcsát, amely egyben az egyetlen is a vázon. Külön AF segédfénnyel nem rendelkezik az A33, ennek szerepét a kellően magasra felnyíló (bő nyolc centire az optikai középvonaltól) villanó veszi át.

Elölről nézve az előlap jobb oldalán középen az optika kioldója, fölötte a vaku elektronikus felnyitó gombja, illetve legalul az AF/MF átkapcsoló látható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés