Bevezető, ergonómia és külsőségek I.
A Sony SLT-A65 fixtükrös gépével a Canon EOS 600D és a Nikon D5100 babérjaira hajt. Tesztünkben azt szeretnénk kideríteni, van-e oka félni a két riválisnak, hiszen eddig a Canon-Nikon páros szinte egyeduralkodó volt a dSLR fényképezőgépek piacán – ezt a pozíciót azonban az utóbbi időben a Sony kezdte el igen erősen ostromolni. Bő egy évvel ezelőtt volt szerencsénk a gyártó belépő kategóriás, rögzített „tükrös” gépéhez, az SLT-A33-hoz, amivel nem kis hullámokat csapott az állóvízben. A technológiai tudnivalókat akkori cikkünkben már leírtuk, érdemes még egyszer fellapozni.
A Sony A65-ös gépét a 18-55 mm F3.5-5.6 SAM (SAL1855) kitobjektívvel kaptuk meg; a váz az 1.03-as firmware-rel volt feltöltve.
Már akkor el voltunk borzadva, mikor pár évvel ezelőtt a Canon 21 MP felbontást nyújtott full frame szenzoros fényképezőgépeiben (1Ds Mark III és 5D Mark II), aztán láttuk jönni sorban a 16 és 18 MP-es APS-C érzékelőket. A Sony azonban emelte a tétet, és 24 megapixelt kínál az A65-ben és az eggyel nagyobb kategóriába sorolható A77-ben egyaránt. Ez teljes kisfilmes képkockára vetítve 54 MP-nek felel meg, ami sokak szerint már nagyon feszegeti a jelenlegi technológiai határokat. De nem csak felbontás szempontjából „él nagy lábakon” az újonc: a fájlméretek sem éppen aprók. A legjobb minőségű és legnagyobb felbontású JPEG-ek általában 4,6 és 8,1 MB közötti, míg a nyers fájlok 25 MB tárhelyet igényelnek.
Visszatérve a masina külsejéhez, ezt jócskán áttervezték az SLT-A33-hoz képest. Eltűntek a szögletek, és az egész váz sokkal áramvonalasabb lett. Takuya Niitsu, aki az új dizájn tervezéséért felelt, egy interjúban elmondta, hogy az új külalak az úgynevezett „nyújtható bőr” módszerrel jött létre. Talán úgy a legegyszerűbb ezt az elvet elképzelni, ha példának okáért egy téglára ráhúzunk mondjuk egy nyúlós zoknit, majd azt egyszerre kezdjük el két irányba húzni. A tégla sarkai és szögletei eltűnnek a zokni sima, áramvonalas formája (felülete) alatt.
Maradt viszont a kis méret, ami azt jelenti, hogy az SLT-A65 keskenyebb, alacsonyabb és sekélyebb, mint egy Nikon D7000 (lásd fenti képeket). A Sony markolata nagyon mély, nagyobb kezűek is rendesen meg tudják fogni, azonban meglehetősen keskeny, így néha kissé görcsös tartáson kaptuk magunkat. Az ujjaknak kevés a hely az optika és a markolat közt.
A hátlap nagy részét a lehajtható és elforgatható kijelző foglalja el. Véleményünk szerint ez a megoldás nem annyira felhasználóbarát, mint az oldalra kihajtható, de a rögzített egérmozinál mindenképp praktikusabb. Állványra szerelve számítsunk arra, hogy korlátozottan, esetleg egyáltalán nem tudjuk majd lehajtani. A hüvelykujj megfelelő méretű és kényelmes támasztékot kapott, ujjunk a gombok között megfelelő méretű helyet talál. A menü nyomógombja kissé szokatlan helyre került, a teszteléssel töltött bő egy hét alatt sem sikerült maradéktalanul megszokni pozícióját. A kezelőszervek minősége és működése jó, és a teljesen műanyag váz sem kelt olcsó benyomást.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
