A SanDisk Extreme II SSD

A SanDisk még 2012-ben mutatta be Exteme SSD sorozatát, melynek 120 GB-os tagját később mi is teszteltük. A tároló alapvetően nem volt rossz, de beleszürkült a mezőnybe a SandForce SF-2281 vezérlőnek köszönhetően, hiába próbálták saját NAND lapkákkal feldobni a végeredményt. A második generációval a vállalat tiszta vizet öntött a pohárba, ugyanis az Extreme II névre keresztelt modellben számos újítást eszközöltek, amelyeket most közelebbről is szemügyre veszünk.

[+]

A csomagolás meglehetősen egyszerűre sikerült: a meghajtón, illetve az annak magasságát 7-ről 9,5 mm-re emelő műanyag adapteren kívül mást nem találtunk a dobozban.

[+]

Természetesen most is kíváncsiak voltunk, hogy pontosan mit rejt a meghajtó fémháza, így szemügyre vettük annak belsejét is.

A csavarok sikeres eltávolítása után először ebben az esetben is a vezérlőt céloztuk meg: az Extreme II a Marvell 88SS9187 elnevezésű egységére épül. A gyártó elsősorban a chipen található ECC motor erejét emeli ki, amire manapság egyre nagyobb szükség van, hisz a hibák száma drasztikusan megnőtt a NAND lapkák csíkszélességének csökkenésével. Mindenképpen meg kell említeni a firmware-t is, ami a SanDisk saját fejlesztése. Bár a Marvell chipje képes rá, de a tervezők nem engedélyezték a hardveres AES titkosítást. A kontroller felett húzódik a Samsung márkájú, DDR3-1600 szabányú, és jelen esetben 256 MB kapacitású DRAM chip, mely a gyorsítótár szerepét hivatott betölteni. A 120 GB-os modellben ennek a fele (128 MB), míg a 480-asban a duplája (512 MB) lapul, így nagyjából 1 GB tárkapacitásra 1 MB cache jut.

A vezérlő mellé most is a SanDisk saját fejlesztésű, 19 nm-es eX2 ABL MLC NAND flash chipjei kerültek, melyek az 50,1%-ban Toshiba-tulajdonú, Flash Forward nevű vegyesvállalat gyárában készülnek. A lapkák nem egyszerű MLC-k, ugyanis aktív bennünk az nCache technológia, mely hasonló a Samsung TurboWrite megoldásához Ez lényegében egy átmeneti NAND gyorsítótár, ami a teljesítmény növelése mellett az élettartam meghosszabbításáért is felel. Az nCache lényege, hogy a cellánként 2 bit felírására képes MLC lapkák egy kis részét (nagyjából az összterület 7%-át) a vezérlő SLC módban működteti, mintegy gyorsítótárként üzemeltetve. Ennek értelmében az SLC-nek kijelölt cellákba 2 bit helyet csak 1 bitet ír fel, és a cellákat legnagyobb mértékben terhelő apró véletlenszerű írási műveleteket ezen a területen végzi, majd csak a végleges eredményt írja az MLC területre.

A SanDisk nCache-sel ellátott tároló felépítésének diagramja

A SanDisk állítása szerint ez a megoldás egyaránt jó hatással van az élettartamra és a véletlenszerű írási műveletek sebességére, hiszen nem utolsósorban csökkenti a wear leveling és a garbage collection adatrendezgetéséből adódó plusz írási (overhead) műveleteket is.

[+]

Tesztkörnyezet, specifikációk

Az SSD-tesztekhez használt állandó konfigurációnkat legutóbb 2012 decemberében frissítettük. Az alaplap szerepét az MSI Z77 MPOWER modell vette át, míg a processzor feladatát egy fixen 4,3 GHz-re tuningolt Intel Core i7-3770K kapta meg, hogy minél többet ki tudjunk passzírozni az SSD-kből. A rendszermemória mérete továbbra is 16 GB, de a G.Skill RipjawsX modulok órajele 1333-ról 1866 Mhz-re emelkedett. A különféle turbó és energiagazdálkodási opciókat egytől egyig kikapcsoltuk, hogy azok biztosan ne befolyásolhassák a méréseket. Ezen lépésünkkel a 2012. november 24-e előtti SSD tesztjeink eredményei nem összevethetőek az azt követő cikkeinkben találhatókkal.

A tesztkörnyezet [+]

IOMeter, AS SSD

A szekvenciális olvasás – és írás – kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve az ilyen méretű állományokkal dolgozó alkalmazásoknál; ha elsősorban rendszerlemezt keresünk, akkor ez egy sokadrangú szempont lehet számunkra. Jól indított a tesztalany, hisz már az első tesztben átvette a vezetést.

Az írás már kicsivel gyengébben ment a SanDisk SSD-nek, de azért szégyenkeznie itt sem kellett.

A véletlenszerű műveletekre vonatkozó értékek az SSD-gyártók egyik vesszőparipája, imádnak az IOPS értékekkel dobálózni, bár ez egy átlagfelhasználó asztali vagy mobil számítógépe esetében különösebben nem számít. Ezzel szemben bizonyos kiszolgálók esetében már döntő szempont lehet ez az érték. Itt nem brillírozott az Extreme II, így csak a mezőny utolsó harmadában végzett.

A fentiekből következik, hogy a véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára szintén nem túlságosan lényeges szempont. Az írás műr jobban feküdt a tesztalanynak, amivel a 4. helyig kúszott fel.

A kevés általunk használt benchmark egyike az AS SSD. Ennek is csak a beépített másolási tesztjét alkalmaztuk, mert ezt akár otthon az olvasó is le tudja mérni magának. Amit erről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol; az ISO-teszt nagy ISO-fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Ebben az esetben láttunk egy kis lemaradást, de a különbség egyik esetben sem volt számottevő, amivel összesítve a 4. helyre volt jó az Extreme II.

Windows 7 használat

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, többhónapos használatot megélt Windows 7-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 7, hanem egy már alaposan teleszemetelt, sok feltelepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer háttérben futó ESET Smart Securityvel (vírusírtó és tűzfal). Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete nagyjából 30 GB, ami egy 37 GB-os partíción foglalt helyet. A partíciót mentés előtt töredezettségmentesítettük, a SuperFetch és a Prefetch pedig be volt kapcsolva. A pontosabb eredmények érdeklében minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 7 betöltési idejét a post után eltűnő "Boot from CD-ROM" felirattól mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (ESET, ATI Catalyst Control Center stb.). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) leginkább a véletlenszerű olvasásra koncentrál. A főszereplő itt a legjobbak között végzett.

A "3D-s programcsokor" főként a kis fájlok elérésére koncentrál, ugyanis ezek a programok rengeteg kis plugint töltenek be, ergo a szekvenciális sebesség itt nem annyira fontos.

Az "újságírói programcsokorban" megint a pici fájlok kapnak szerepet; talán ez a legjellemzőbb a mindennapi használatra, mert itt nem csak a fájlok, de maguk a programok is viszonylag kisméretűek. Ennek ellenére ezen tesztünkben már nem igazán tudtunk különbséget kimérni az egyes SSD-k között.

A "webdesigner programcsokor" már jobban támaszkodik a szekvenciális elérésre, mert a Photoshop és az Illustrator is egy-egy, igencsak nagyméretű dokumentummal együtt nyílik meg. Ebben a tesztben is a leggyorsabbak közé került a SanDisk SSD.

Az "újságírói programcsokor" megnyitása után hibernáltuk a gépet; ezek a programok együtt kb. 2 GB memóriát foglalnak. Már korábbi cikkeinkben is megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be). Igen ám, de a memória tartalma tömörítve kerül a lemezre, és ehhez a Microsoft operációs rendszerei a Windows 7-ig bezárólag csak egyetlen processzormagot képesek használni, ami sajnos már korlátozhatja a művelet sebességét. Ebben a tesztben nem remekelt különösebben a főszereplő, bár lemaradása nem számottevő.

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat egy 128 GB-os Plextor M5 Pro-n helyeztük el, amivel az egyes meghajtók írási teljesítményét nem korlátoztuk.

A SanDisk Extreme II ebben az esetben is szépen állta a sarat, és csak minimálisan maradt el a legjobbaktól.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával – ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, amivel az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le.

A játékbetöltési időkhöz most a jól bejáratott STALKER-t és az SSD-tesztünkben nem túl réginek számító Crysis Warheadet használtuk. Itt az abszolút első helyet hozta a főszereplő.

Virtualizáció és végszó

Egy korábbi ötletből született következő tesztünk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az tapasztalhatta, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális gép) van üzemben. Igazából már egyetlen VM is le tudja "ölni" a rendszert, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne, ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. A telepítés témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve inkább a meghajtók véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli. A futási időt a time paranccsal mérjük le, így az eredmény minden esetben meglehetősen pontos.

Ebben az esetben is jól szerepelt a SanDisk SSD-je, nagyobb lemaradást csak az 1 TB-os Samsung 840 EVO-tól szedett össze.

Telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét.

Végszó

A SanDisk Extreme II SSD-je összességében jól sikerült. Mint azt már megszoktuk, egy adott SSD ritkán tud minden területen kiemelkedően teljesíteni, hisz a fejlesztések során bizonyos kompromisszumokat kell kötniük a tervezőknek. Ez alól természetesen jelen SSD sem képez kivételt, ami az eredményekből vissza is tükröződik, hisz egyes helyeken kiemelkedik a mezőnyből, míg más területeken lecsúszik a dobogóról. Ezek ellenére mindent figyelembe véve arra jutottunk, hogy az Extreme II egy gyors SSD.

[+]

A teljesítmény mellé kellemes garancia is jár, hisz a SanDisk 5 évet vállal legfeljebb 80 TB írási mennyiséggel, ami jelenleg jónak számít. Ami már kevésbé szimpatikus, az az ár, ugyanis a tesztben szereplő modellért jelenleg lényegében 50 000 forintot kérnek el, amit mi kissé borsosnak találunk; ennek ellenére nem vitás, hogy a SanDisk Extreme II SSD-je a tetszett minősítésű meghajtók táborát erősítheti.

SanDisk Extreme II 240 GB SSD

Oliverda

A SanDisk Extreme II SSD-t a gyártó hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.