Hirdetés

Samsung NX200 - a terv folytatódik

Bevezető, külsőségek

A Samsung korábban nemegyszer tett olyan kijelentést, hogy pár éven belül világelső akar lenni a fényképezőgép-gyártók listáján. Nos, ez a törekvés dicséretes, s természetesen minden vállalat igazgatótanácsa ugyanezt a jövőképet tárná részvényesei elé, de a koreai cég esetében szó sincs utópisztikus, agyonretusált álmokról. Nem egy olyan terület van (nemcsak az elektronika világában), ahol a piaci szereplők korábban megmosolyogták a „kis tigris” hasonló törekvéseit, majd később kétségbeesve döbbentek rá, hogy az időközben már le is hagyta őket a piaci versenyben.

Az NX200 azon MILC fényképezők dizájnvonalát folytatja, ami mára meghatározóvá vált ebben a szegmensben: a távmérős ősökre hajazó külső itt is dominál. Igen szemrevaló lett az új masina; letisztult vonalvezetés jellemzi a teljes váztestet. Az igen könnyű készüléknek jó része fémből készült, amit műanyag (műbőrhöz hasonló anyag, csak jóval keményebb kiadásban) elemekkel fedtek be helyenként. Az éles élek azonban nem minden esetben tesznek jót az ergonómiának, ugyanis a gép előlapjának alja kényelmetlenül belevág hosszabb használat után az azt markoló kéz gyűrűsujjába.

Ezen túlmenően csak a tetőlemezen elhelyezett tárcsa pozíciója és a nyakpánt jobb oldali felfogatója kifogásolható. Előbbiért kicsi és közepes kezűeknek nyújtózkodniuk kell, utóbbi pedig zavaróan nyomja a váztestet markoló kezet. E két tényező mindenkép fogásváltást kényszerít ki a fotóstól.

A hátlapon minden a helyén van: itt a nyomógombokat és a tárcsát is kényelmesen el lehet érni. A kezelőszervek minősége közepes/jó, nyomáspontjuk megfelelő. A hüvelykujj támasztéka nagyon hasznos és szinte nélkülözhetetlen kiegészítő. Egy gyönyörű OLED kijelzőt találunk itt, aminek betekintési szögei igen nagyok (lásd majd később), erős napsütésben azonban képe ugyanolyan gyengén látszik, mint a TFT-é. Színvilága nagyon szép, a szaturáció is szemet gyönyörködtető, de a színek, amiket a kijelzőn látunk, eltérnek a valóban rögzítettektől (standard színbeállításokból kiindulva).

Sajnos a gyártó el- és lehagyta az elektronikus kereső csatlakozóját, így az NX200-nál kizárólag az OLED kijelző használható keresőként. A kis méret miatt a beépített vakuról is le kell mondani, cserébe a csomagban egy kicsi, de praktikus külső vakut mellékelnek.

A váztest jobb oldalába rejtett USB 2.0 és HDMI aljzatot egy kis műanyag ajtó védi a koszolódástól.

Az 1030 mAh-s akku szépen illeszkedik a markolatba alulról; mellette az SD, SDHC vagy SDXC memóriakártyának fenntartott rés található. A fém állványmenet ennél a készüléknél sem az optikai középvonal alá került.

A tetőlemez egy teljesen sík lap, amin balról jobbra haladva a mikrofon nyílásai közé helyezett vakusaru, a hangszóró, a fenti vezérlőtárcsa, a kioldó és a bekapcsoló együttese, végül a módválasztó található. Ez a fenti vezérlőtárcsa kizárólag forgatható, nyomógombként nem funkcionál. Végül pár további fotó az NX200 fényképezőgépről pár kiegészítőjével (a kis vaku kivételével nem gyári tartozékok):

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés