Hirdetés

Radeon R9 270 VGA Sapphire köntösben

Pitcairn helyett Curacao

Lassan, de biztosan az AMD összes 200-as sorozatú grafikus kártyájáról lehull a lepel. Elsőként az október elején debütált R9 270X-et és 280X-et mutattuk be, melyeket pár nappal később az R7 260X követett. Ezután a széria egyetlen igazi újdonságának tekinthető, csúcskategóriás Hawaii cGPU-ra épülő R9 290X futott be, amit nem sokkal később az "X" jelölés nélküli R9 290 követett. A nagyjából egyhónapos bemutató dömping után már csak két betöltetlen hely maradt, melyek az R9 270, illetve 280 modellek létezésére utaltak. Ezekből néhány nappal korábban az előbbi meg is jelent, így aktuális tesztünkben ezzel ismerkedhetünk meg.


[+]

A Radeon R9 270 nem túl meglepő módon a 270X-hez áll a legközelebb, ami egyben a korábbi HD 7850 és 7870-hez való kötődést is jelent. Mindez a közös központi egységre, azaz a Pitcairn cGPU-ra vezethető vissza, mely a HD 7850, 7870, illetve R9 270 kártyákon egyaránt megtalálható.


[+]

Ugyan az R9 270-re hivatalosan már a Curacao kódnevű cGPU került, de ez gyakorlatilag a Pitcairn lapka felújításának tekinthető, így a főbb paramétereket tekintve nincs eltérés a két megoldás között. Mindez 1280 darab aktív shader részelemet tarkar, 2-2 darab ACE, setup és raszter motor, 80 textúrázó csatorna és 32 blending egység mellett.


[+]

A szóban forgó modell esetében az AMD 925 MHz-es maximális GPU órajelet állapított meg, ami pontosan 125 MHz-es eltérést jelent az R9 270X javára. A memóriák paramétereihez már egyáltalán nem nyúltak a tervezők, így maradt az összesen 2 GB kapacitású, 5,6 GHz-es effektív órajellel rendelkező, 256 bites buszon csatlakozó GDDR5. Ezen felül még a maximális fogyasztás, azaz a TDP érték változott, mely 150 wattra mérséklődött, így az R9 270-es kártyák csupán egyetlen 6 tűs extra tápcsatlakozást kívánnak meg a működés érdekében.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés