Hirdetés

Philips HDP1590: közelre vetítő androidos projektor

Több mint projektor

Az Android operációs rendszer egy-két évvel ezelőtt – elhagyva a tabletek és okostelefonok univerzumát – megjelent jó néhány asztali médialejátszóban, smart stickben, egy-két televízióban, sőt kicsit később néhány projektorban is. A Philips a Sagemcommal együttműködve, trendet diktálva, az elsők között mutatta be saját androidos projektorait, többek között a HDP1590 típusjelzésű modellt.

Egy olyan termék létrehozása volt a céljuk, amely otthoni és üzleti környezetben egyaránt megállja a helyét. Ennek érdekében amellett, hogy képes különféle internetes alkalmazások futtatására és böngészésre, rendelkezik beépített médialejátszóval, a szokásosnál jóval komolyabb hangrendszerrel, támogatja a Bluetooth adatáviteli eljárást és a Miracast technológiát. Ráadásul méreténél és súlyánál fogva viszonylag egyszerűen hordozható, és mindamellett ultrarövid vetítési távolsággal kecsegtet, azaz akár 20 centiméteres távolságból képes 55 hüvelykes kép előállítására, amely igencsak megkönnyíti használatát. Mindez papíron roppant ígéretesnek tűnt, úgyhogy muszáj volt kipróbálnunk annak ellenére is, hogy csak két napra kaptuk meg ezt a komplex szórakoztatórendszert.

Pazar külső

A dizájn az elmúlt időszakban a projektorok termékcsaládjában is egyre hangsúlyosabb szerepet kap, elég csak a Sony vagy a JVC néhány magasabb kategóriás készülékére gondolni. A Philips mindig is híres volt arról, hogy termékei külsejére kiemelt figyelmet fordít, így nem meglepő, hogy a hordtáskából egy meglehetősen szemrevaló eszköz került elő.

Első pillantásra inkább tűnik valamilyen audioterméknek, mint projektornak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az objektívet nem az orrára, hanem szokatlan módon tetejének közepébe süllyesztették, amivel nyilván az volt a céljuk, hogy a készülékházat minél közelebb lehessen helyezni a vászonhoz vagy a falhoz. Az oldalán körbefutó rács védi a hangsugárzókat és persze a szellőzést is segíti, de használat közben így is elég hamar átmelegedett a készülék.

A felhasználó felő eső oldalon a trükkösen eltolható ezüstszínű céglogó mögé rejtettek egy HDMI és egy USB portot, az SD kártyaolvasót, valamint egy 3,5 mm jack kimenetet is. Ez nagyon jó ötlet volt, mert így, ha az ember működés közben dugna bele a vetítőbe egy pendrive-ot, memóriakártyát vagy egy egeret, megteheti ezt anélkül, hogy kiégetné a szemét az optikai rendszerből kiáramló fény. Itt kapott helyet a fókuszt finomító tekerőgomb is.

A másik, vászon vagy fal felé eső oldalra került két HDMI, két USB, egy Ethernet, egy D-Sub, egy 3,5 mm jack, illetve analóg és digitális audiocsatlakozó. Az antennabemenet ennél a példánynál nem funkcionál, de létezik a modellből tuneres változat is. A csatlakozók mellé applikáltak egy kényelmesen megmarkolható bőrfogantyút is, amelynek köszönhetően viszonylag kényelmesen hurcolászható a projektor, mely kereken öt kilogrammot nyom, így nem kell attól tartani, hogy leszakad tőle az ember karja. Nem hagyományos dobozban, hanem egy pofás válltáskában érkezezett hozzánk, amely szintén a hordozását segíti elő. Ebben a készülék mellett még megleltük a táp- és a HDMI kábelt, a használati utasítást és a távirányítót is. Normális esetben kerül még ide egy DLP Link 3D szemüveg is, azonban ez tesztkészülékünk mellől hiányzott.

Főbb paraméterek
Philips Screeneo Smart HDP1590 projektor
Képalkotási technológia DLP
Fényforrás LED
Fényforrás élettartama 30 000 óra
Maximális felbontás 1280x800 pixel
Maximális fényerő 700 ANSI lumen
Maximális kontrasztarány 100 000:1
Vetítési távolság 10 - 44 cm
Veítési méret 50" - 100" között
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások fényes, természetes, mozi, külső, játék, előadás, kézi
Hangbeállítások pop, rock, klasszikus, jazz, normál, hang
Hangrendszer 26 watt
Beépített digitális tunerek -
Interfész 3 db 1.4 HDMI, 3 db USB 2.0, digitális audio, analóg audio, 3,5 mm jack, Ethernet, D-Sub, kompozit, SD kártyaolvasó
Extrák beépített médialejátszó, Android 4.2 operációs rendszer, letölthető alkalmazások, böngésző, ultrarövid vetítési távolság, hordtáska, Miramax támogatás, DLNA támogatás, 3D támogatás, beépített Wi-Fi, trapéztorzítás-korrekció
Teljesítményfelvétel 140 watt készenléti üzemmódban: 0,2 watt
Méret 339 x 287 x 148 mm
Tömeg 5 kg
Gyártó honlapja www.philips.hu
Termék honlapja Philips HDP1590
Fogyasztói ár 380 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés