Hirdetés

Öt és fél CPU-hűtő a quadon

Tesztek – halkan

A harmadik menetben tovább csökkentettük a processzorhűtőkön dolgozó ventilátorok fordulatszámát. A 120 millimétereseket percenként 1000-re, a 92-eseket percenként 1200-ra állítottuk. Nem terheltük ezzel az amúgy is gyengén szereplő gyári megoldást, hiszen hangban úgysem tudta felvenni a versenyt a konkurensekkel.

Most már alaposan megugrottak a processzorhőmérsékletek. A legjobb Hyper 212 is átlépte a 65 fokos határt, amit korábban csak a GeminII tudott tartani két 12 centiméteres lapátkerékkel. Nagy volt a tülekedés a második helyen, ahol egymást taposta a két Asus és a GlacialTech. A sort ismét a Sphere zárta 80 fok körüli teljesítménnyel.

Hangban az a furcsaság történt, hogy az Igloo 5750 megnémult! Ahhoz képest, hogy percenként 1600-as fordulaton milyen zajos volt, most szinte hangtalanul tette a dolgát. Kézi szabályzóval fokozatosan emelve a páros fordulatszámát, kiderült, hogy nagyjából 1500 környékéig szép halk, de onnan fölfelé nagyon zajossá válik. Még érdekesebbé tette a helyzetet, hogy a házból kiszerelve ez a zajosodás csak 1900–2000-es fordulatszám környékén jelentkezett. Tesztgépünkben egy hajszállal a második helyre szorult a Hyper 212. Alacsony fordulaton, kisebb légszállítás mellett már kellemesebb, búgós lett a hangja, így megelőzte az Asusokat. Most már a Sphere is szépen csendben volt, de ez meglátszott a hűtési teljesítményén.

Az utolsó menetben lekapcsoltuk a ház első és hátsó ventilátorát, így elég komoly fűtőkamrát sikerült létrehozni. Ebbe a pokolba beledobtuk a gyári hűtőt is, hogy lássuk, hogyan fog sikítani.


* alapórajelen, 10–15 fokkal hidegebb processzorral mérve

Most már a Hyper 212 is elérte a 70 fokot, a többiek meg közelítették a 75-öt. Múltkori tesztünkben is volt olyan hűtő, mely alatt az elégtelen szellőzés miatt leállt az alaplap. Most a Silent Square EVO járt így. Nagy meglepetésre a harmadik helyen futott be a gyári hűtő, és az Igloo is csak egy orrhossznyival tudta megelőzni. Persze mondani sem kell, hogy hangban távolról sem volt egy szinten a két hűtő. Az Asusok közül csak a V60 bírta végig, ő is 75 fok fölött teljesített. Azt vártuk, hogy a Sphere alatt is megáll a rendszer, de nem így történt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés