Coolink NPH1 - bevezető és specifikációk

Bevezető

Korábbi cikkünkben tettünk egy megállapítást: szomorú tény, de a P4-et is hűteni kell. Ez a magasröptű kijelentés ugyan már lassan fél éves, ám azóta sem vesztette érvényét, sőt, az Intelnek "hála" idén már alapfeszültségen és alapórajelen több, mint 100 Wattot zabáló procival is találkozhatunk az üzletekben (Prescott, avagy Pentium 4E), tehát most már tényleg nem mindegy, hogy mivel és hogyan oldjuk meg az igencsak forrófejű lapkák hűtését.

Nem is olyan régen öt Socket A-s processzorhűtőt mutattunk be (Egzotikus athlonos hűtők tesztje), melyek közül nem kis meglepetésre a Coolink üdvöskéje, az NPH2 győzött, és mindezt a konkurenseknél alacsonyabb fordulatszámon, tehát halkabban érte el. Mi lehetett az új hűtési technológia titka, amit eddig kevés más gyártó ismert fel? Hamarosan meglátjuk, hiszen az AMD Athlon XP-s hűtő után itt a nagytesó, a Coolink NPH1, amely már a Socket 478-as foglalatba illeszkedő Intel Pentium 4-es processzorokhoz készült.

Coolink NPH1

A Coolink NPH1 az NPH2-től mindössze nagyobb térfogatában és a lefogatás módjában különbözik, ami nem is túl meglepő, hiszen két különböző platformhoz szánt hűtésről van szó. A terméket - hasonlóan az NPH2-höz - egy egyszerű kartondobozban kaptuk, melybe egy felszerelési útmutatót és egy kis szilikonpasztát helyezett a gyártó. A ventilátor alapból nincs felcsavarozva a hűtőbordára, ugyanis tetszés szerint annak mindkét oldalára feltehetjük. Persze ez a nagyvonalúság a gyártó részéről inkább logikus, mint praktikus lépés, ugyanis a borda nagysága miatt a nagy chipsethűtővel rendelkező alaplapokra csak az ellentétes oldalra fér fel a ventilátor.

Az NPH1-en egy 7x7 cm-es ventilátor segíti a légáramlást, amire szükség is van a rengeteg felmelegedő alumíniumlap között.

Az NPH1 tömegét pontosan ugyan nem mértük le, de kb. azonos lehet a Zalman CNPS7000A-Alcu-val, amely a gyári specifikációk szerint 445 gramm. Annak ellenére, hogy ez már manapság nem számít túlsúlyos hűtésnek, a Coolink a biztonságot helyezte előtérbe, és az alaplaphoz csak csavarozással rögzíthetjük az NPH1-et. A hűtő mellé jár egy fém panel, amit célszerű (és egyben szükségszerű is) az alaplapi NYÁK túloldalára rögzíteni (a hűtő felfogató csavarjaival), így elkerülhető a NYÁK felesleges "hajlongása".

A szerelést még könnyűnek is mondanánk, ha a négy csavart nem csak egy nagyon hosszú és vékony nyelű csavarhúzóval érhetnénk el. (a hűtő fedeléről készült képen látható a négy nyílás, ahol a csavarhúzónak be kell férnie) A szerelhetőség tehát nem túlságosan nyerte el tetszésünket, bár igaz ami igaz, az emberek többsége nem cseréli naponta a CPU-ját, márpedig ezt a procedúrát cserénként csak egyszer kell eljátszani -- processzortesztelőknek ezért nem ajánlott a hűtő..

Az alaplapba beszerelve hátulról/szemből/oldalról

Ahogy az NPH2 esetében már leírtuk, úgy az NPH1 esetében is meg kell említenünk a nagydarab "hűtőtest" hátrányait: vétel előtt mindenképpen ellenőrizzük, a táp vagy más alkatrész nincs-e útban! Nézőpont kérdése, de probléma lehet még, hogy azokon az alaplapokon, ahol az északi híd kicsit közelebb esik a processzorfoglalathoz, ráadásul nagy rajta a hűtőborda, a hűtés ventilátora csak a táp felőli oldalon fér el, így a meleg levegőt nem a táp felé, hanem a táp felől, a chipset és a videokártya irányába fújja. Azokon az alaplapokon, amelyeken a processzorfoglalat el van forgatva 90 fokkal, a hűtés irányát mi választhatjuk meg (a memóriák felől a hátlap felé, vagy a hátlap felől a memóriák felé), ekkor persze értelemszerűen nincs hűtve a chipset, és a meleg levegő nem közvetlenül a táp felé távozik.

A hűtés technikája az NPH2-nél már bemutatott heatpipe-os rendszerű: a hűtőborda közepén látható rézrúd - ami végső soron egy rézcső - a processzor melegét rendkívül gyorsan átveszi, majd azt a benne található folyadék hathatós segítségével (a heatpipe csövecskéin keresztül) a processzortól legtávolabb eső pontig, a cső végéig juttatja. A nagyon jól kivitelezett illesztéseknek hála, "tőle" mindezt az alumíniumlapocskák veszik át. Ezután következik a ventilátor, ami kellőképp megszellőzteti a lamellákat. Ennyi a titok, semmi furfang, semmi spanyol viasz. A hűtő oldaláról készült képen látható, hogy a Coolink igyekezett kordában tartani a levegő útját, és a borda széleit lezárta.

A hűtés talpában csak homályosan láthatjuk magunkat, tehát nem a legjobban polírozott, ráadásul keresztirányba mintha fésülve lett volna: ezen van még mit javítani. Ugyanakkor látható, hogy a processzorral ténylegesen csak a rézcső alja érintkezik, nincs szó semmilyen alumíniumba-ágyazásról, vagy rézbetétezésről.

Az NPH1-en található 7x7 cm-es ventilátor a gyári adatok szerint 3000-es fordulatszám mellett 29 dB zajt csap: mi egy méterre vonatkoztatva 29 dB-t mértünk, tehát az érték korrekt. Annyit még érdemes megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy az NPH1 és az NPH2 ventilátora ugyanolyan, az NPH1-en található inkább 3000-et pörög, míg az NPH2-esé 3100-at (ez persze mérési hiba is lehetne az eltérő alaplapok miatt, de a zajszintmérés erre rácáfol, ha visszaemlékszünk az NPH2-es 30,7 dB-jére).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!