Hirdetés

Nem kispályásoknak: GeForce GTX 285 és 295

Nagyágyúk csak játékosok részére


Az NVIDIA legújabb találmánya: GeForce GTX 295 [+]

Az NVIDIA az utóbbi két évben már-már hozzászokott, hogy a videokártyák piacának csúcsán nincs oka különösebb aggodalomra, a G80-ra épülő GeForce 8800 GTX-től kezdve a GT200-ra alapozó GeForce GTX-ek megjelenéséig minden különösebb erőfeszítés nélkül uralta a presztízsszempontból fontos címet. Az AMD Radeon HD 4870 X2-esének kiadásával azonban ennek a sorozatnak vége szakadt, ami – mondhatni – sokkolta a zöldeket, kiváltképpen azért, mert igen sok időre volt szükségük ahhoz, hogy válaszolhassanak. Ha valamit megtanulhattunk az életből, akkor az az, hogy egyszer minden nyerő szériának vége szakad, és ez így kell, hogy legyen ebben a szegmensben is, márpedig ha az NVIDIA-ról, illetve a teljesítményről van szó, akkor semmin sem lepődhetünk meg. A cég a 2009-es évet két új videokártya bejelentésével kezdte, a most megjelent GeForce GTX 285, illetve a GTX 295 célja nem más, mint a trónfosztás.

A jövevények lényegében nem tudnak semmi újat felmutatni, nem rendelkeznek olyan tulajdonsággal, amitől leesne az állunk, de hát nem is várhatjuk el, hogy a mérnökök mindig újítsanak, elég ha a jól bevált módszereket felhasználva valami igazán versenyképes terméket dobnak a piacra. A két új GTX legfontosabb eleme a geometriai frissítésen átesett, 55 nm-es csíkszélességen gyártott GT200-as GPU, ami (jó esetben) alacsonyabb gyártási költséget, alacsonyabb fogyasztást és hőtermelést, illetve magasabb órajeleket tesz lehetővé, ebből következően nem is meglepő, hogy a GTX 285 nem más, mint egy GTX 280 túlhajtva.


GeForce GTX 285 szemből és hátulról [+]

Az 55 nm-es GT200b bemutatkozása jól sikerült, ugyanis a GeForce GTX 260 felújított, GTX 260+ jelölésű verziója már nemcsak, hogy képes volt felvenni a versenyt a Radeon HD 4870-nel, de ár/teljesítmény arányban még fölé is kerekedett, éppen ezért a GTX 285 és a GTX 295 is jó esélyekkel indul harcba. Mint már említettük, a GTX 285 lényegében egy csökkentett magméretű GT200-ra épülő GTX 280, aminek az órajeleit 648/1476 MHz-re emelték, fogyasztása pedig csökkent, elvileg 236-ról 183 wattra. A memória mérete nem változott, továbbra is 1 GB-nyi GDDR3-as lapkát találunk a kártyán, de a modulok órajelét 1242 MHz-re emelték. A GTX 285 első ránézésre teljesen megegyezik a GTX 280-nal, de a tápcsatlakozók 8+6-os felállása 6+6-ra változott, nyilván azért, mert a videokártya kevesebb kakaóval is beéri. A hűtőt leszedve pedig még több változást fedezhetünk fel: az összes memóriachip átköltözött a GPU-s oldalra, és a kis feszültségszabályzó alkatrészek is rendesen megszaporodtak (ráadásul szépen sorbaálltak), valószínűleg a NYÁK-rétegek száma is csökkent. A 3 utas SLI-támogatás természetesen adott, a videokártyán két HDCP-kompatibilis DVI-I monitorkimenet és egy S-Video tévékimenet található.


GeForce GTX 295 szemből és a túloldal [+]

Mit is mondhatnánk a GTX 295-ről? Az NVIDIA valószínűleg sikeresnek ítélte a GeForce 9800 GX2 szereplését, máskülönben nem született volna meg az új monstrum, a GTX 295, ami értelemszerűen két darab 55 nm-en gyártott GT200b lapkából épül fel. Szükségük is volt erre a kártyára, már amennyiben versenyben akartak maradni az abszolút csúcskategóriában, ahol jelenleg a Radeon HD 4870 X2 visz mindent. Ám a GTX 295-ön található GT200b GPU-k nem teljes értékű GT200-asok, amolyan hibridnek nevezhetnénk őket, ugyanis GTX 260-as órajelekkel és 7 darab ROP blokkal rendelkeznek. Ebből következően a memóriabusz is "csak" 448 bites, azaz kétszer 896 MB memóriával gazdálkodhat a videokártya. Ezek az apró változások egyébként – jobban belegondolva – logikusnak tűnnek, hiszen így nem csak és kizárólag a tökéletesen sikerült szíliciumlapkák építhetők rá a GTX 295-re. Azaz javulhat a kihozatal, és csökkenthető az ár, másrészt, ha minimális mértékben is, de ez jó hatással van a fogyasztásra és a melegedésre, miközben még így is egy rendkívül impresszív specifikációkkal rendelkező termékről van szó. A GTX 295 2 x 240 stream processzorával, 2 x 80 textúrázójával és 2 x 896 MB memóriájával már tényleg képes lehet fejfájást okozni az AMD-nek. A trónkövetelő a 9800 GX2-nél látott módszer szerint két darab nyomtatott áramköri lapkára épül, ellentétben az AMD 4870 X2-esével, melyen a két darab GPU egymás mellett található, szimplán azért, mert nem lett volna egyszerű (ha nem lehetetlen) egy szabványos, 27 centiméteres áramköri lapkára rányomorítani két hatalmas GPU-t és a 448 bites memóriabuszok vezetékelését. Ha boxmeccset közvetítenénk, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy a közel 1,1 kg-os 4870 X2 áll az egyik sarokban, míg a picit több mint 1,2 kg-os GTX 295 a másikban: nehézsúlyú mérkőzés a javából!


GeForce GTX 295 és GTX 285 szellőzése [+]

A GTX 295 a 285-öshöz hasonlóan támogatja az SLI-t (illetve ebben az esetben a Quad SLI-t, hiszen négy GPU-ról van szó), és két HDCP-kompatibilis DVI-I monitorkimenete mellett egy HDMI kimenetet találunk. Az itt látható képeken a videokártyákat felülnézetből látjuk, azaz a szellőzésért felelős területre nyílik rálátásunk. Meglepetésünkre – bár a videokártyák monitorkimenetekkel rendelkező területén vannak rácsok, azaz azt hihetnénk, hogy a meleg levegő a számítógépházon kívülre terelődik – a két videokártya a "tok" tetején látható nyíláson keresztül egyszerűen a házba fújja a hőt, ami nem éppen optimális megoldás...


G200b chip, az újonnan megjelent GeForce GTX-ek lelke [+]

Az elődökhöz hasonlóan az új GTX-eken található GPU-k is kaptak egy sapkát, így nem láthatjuk, hogy a chip mennyivel lett kisebb, csak egyetlen dolog bizonyos, hogy csökkent a mérete, tudomásunk szerint 470 mm2-re (ez a GPU tavaly év végén, a 45. héten készült). A GTX 285-ön található memóriachipek Hynix gyártmányúak, de sajnos nem tudtuk leolvasni róluk a feliratot (később kiderítettük, hogy H5RS5223CFR-N3C típusúak, azaz 2,05 V mellett 1300 MHz-es órajelre képes chipek). A GTX 295-öt nem sikerült még szétszednünk sem (nem szeretjük feszegetni a dolgokat, különösen akkor nem, ha egy 150 000 forintos videokártyáról van szó), így hát a túlhajtási kísérleteket vaktában kellett megejtenünk, anélkül, hogy akár csak sejthetnénk, mire képesek az új VGA-k. Meglepetésünkre a két új GTX nagyon jól szerepelt, a GTX 285 órajeleit 648/1476/1242 MHz-ről 850/1650/1450 MHz-ig, a GTX 295-ét pedig 576/1242/999 MHz-ről 675/1575/1275 MHz-ig sikerült feltornászni, ami nem kevesebb mint 31/12/17%-os és 17/27/27%-os tuningnak felel meg, nagyon szép eredmény (az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Asus GTX 285-öse alapjáraton 670/1550/1300 MHZ-es órajelekkel kerül a dobozba). Néhány játékban kimértük, hogy a tuningot követően mire számíthatunk a videokártyáktól, és VGA-limites beállítások mellett 15-20%-os gyorsulást tapasztaltunk (a GTX 295-tel is), ami tekintetbe véve a két VGA alapórajelen mutatott teljesítményét szimplán "brutális".

Hogy a videokártyák hűtéséről is essen egy-két szó: szerintünk az NVIDIA jó munkát végzett ezen a téren, a ventilátorok csendben végzik a dolgukat, nem volt olyan eset, hogy felhangosodtak volna, ami jórészt az 55 nm-es chipeknek köszönhető. Üresjáratban a GTX 285 GPU-ja 45, a GTX 295 GPU-i 55 fokig melegednek (az órajelkapuzás ellenére ez talán picit magas érték), terhelve pedig a 75-80 fokot is elérheti a chipek hőmérséklete. Ez első hallásra talán kicsit magasnak tűnik, de ha a HD 4870 X2-es GPU-inak terhelés alatt mért 100 fokos hőmérsékletét vesszük alapul, akkor már nem is olyan vészes ez az érték... A mi szemünkben ez nem gond egészen addig, amíg a videokártya hibátlanul működik, de fontos lehet a számítógépház szellőztetése szempontjából (több vagy kevesebb ventilátorra van szükség, magasabb vagy alacsonyabb a számítógép zajszintje).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés