Hirdetés

Minolta PagePro 1100L: lézerre fel!

Bevezetés


Ha áttekintjük a prohardveren eddig megjelent írásokat, rögvest kitetszik, mely témák irányába tettünk inkább lépéseket. Könnyű megállapítani, hogy komponensből (proci, lap, VGA..) a perifériák (nyomtatók, scannerek..) rovására jóval többhöz volt már szerencsénk. Ami akár igazságtalannak is tűnhet, és valóban, minderre nem is feltétlen büszke a stáb.. Ha nem rajtunk múlna, sokkalta több periféria kapna esélyt a megmérettetésre, de így is alig győzzük. Ám további mentegetődzések helyett javítsunk inkább az eddigi mérlegen, és vessünk néhány pillantást a Minolta egyik sikertermékére, ami nem más, mint a PagePro 1100L néven futó, a cég kínálatában a belépő szintet jelentő lézernyomtató, amelyről előzetesen annyit, hogy induló ára 50e Ft alatti/körüli, ennek ellenére 10db A4-es lapot gyárt le percenként 600dpi-ben.

A nyomtatók, mint téma, eddigi mellőzése persze korántsem véletlen: számunkra messze nem voltak oly izgalmasak, mint a keresztbe-kasul le- és kitesztelhető alaplapok, processzorok vagy videókártyák, ráadásul a tintás mezőnyt még mindig kicsi szkepszissel figyeljük, elsősorban a méregdrága tintapatronok okán, bár a fotónyomtatás, mint "kortárs képzőművészet", mára már jókora távolságra került egykori önmagától, és igen figyelemreméltó felbontásokat (tehát minőséget) abszolvál.

A "monokróm" egységek sem ugyanazok már mint néhány éve, bár itt azért rendre érvényesül egy, leginkább a beetetéshez hasonlatos folyamat, amikor is szinte patron árban mért komplett megoldásokkal vakítják az egyszeri júzert, aki persze kapva kap az alkalmon, beruház, hogy aztán a patronutánpótlásra a gatyáját is kifizesse. Ráadásul sok esetben megkérdőjelezhető minőségű nyomtatóművet sóznak rá.. Mindenesetre egy ilyesmi összeállítás, minden folyományával egyetemben vélhetőleg kevésbé termel ki elégedett felhasználókat, mint a másik oldal..

Amely oldal már jó ideje létezik, bár ez alatt a pár év alatt szerintünk lehetett volna jóval többször exponálni a "megfizethető lézernyomtató" kategóriát, mint arra itt vagy ott sor került: magunk olvastunk jó pár olyan tesztet, ahol egymás mellett szerepelt a 100e-es és a milliós berendezés, azonban otthonra ezek nyilván nevetségesen drágák. Főleg akkor, ha ennek a feléért, vagy akár harmadáért is van/volt lézernyomtató a piacon. Ez utóbbi kategória egyik jeles képviselőjének az OKI nemrég kifutott 8w sorozata számított, ha jól emlékszünk a végén már jóval 40e Ft alatt is láttuk nettóban.

Bár ez most egy beköszönő cikk, mégsem szeretnénk túlzásokba esni, tehát aki ettől az írástól szeretne megvilágosodni nyomtatóügyileg, az csalódni fog, a jelen kor nyomtatóiba plántált technológiákról nem sok szó fog esni. Kicsi azért mégis, de a Minolta esetén ez nem is lehet másképp. Tudniillik a Minolta a világ egyik legjelentősebb printerpiaci tényezője, leányvállalattal úgy 30 országban van jelen, 5 esetén pedig ez a leányvállalat egyben termelő funkciókat is ellát, ami nyilván a gyártást jelenti. Továbbá jelentős mennyiségben gyárt OEM-ek részére, ami annyit tesz, hogy sok esetben más márkájú "végberendezés" bőre alatt bizony Minolta nyomtatómű rejtőzik.

Az ős-cég egyébként több mint 70 évvel ezelőtt indult, bár az akkori viszonyok közt nyilván nem látszott, kiből lesz a cserebogár, így Kazuo Tashima vállalkozásának még nyugodtan adhatta a Nichi-Doku Shashinki Shoten nevet, amely állítólag a Japán-Német Kameratársaságot fordítja át. Mint oly sok korai technológiai cég, a Tashima-vállalkozás is leginkább az újabbnál-újabb (saját) technológiák és szabadalmak vállán jutott előbbre, az út egyes állomásait most nem kiemelve, egészen a mai, világcég státusig. A cég kutatás & fejlesztés erőforrásait végig elsősorban a fény technológiai alkalmazásába fektette, így leginkább a fotótechnikára, a másolástechnikára és az ipari optikai rendszerekre koncentrált.


Az utóbbi évek hozadéka pedig meg is érkeztet minket a jelenbe, ahol már a Minolta/QMS (a két cég talán tavaly, tavalyelőtt egyesült..) lézernyomtatók is fontos piaci részesedés letéteményesei és birtokosai, ami elsősorban a termékek remek minőségének köszönhető. Ezen termékek egyébiránt javarészt saját technológiákat vonultatnak fel, amelyek nem egy esetben a fejlesztések abszolút élvonalába tartoznak. (Crown II, Super Fine Micro-Toning, Fine-ART, LIMOS, Intermediate Transfer Belt) A cég neve persze ma már más, mint az első időkben, bár a rövidítés továbbra is őriz valamit az alapító emlékéből, a Minolta (helyesen: MINOLTA) ugyanis egyfajta mozik szó, jelentése: "Machinery and Instruments Optical by Tashima". Ugye milyen egyszerű?..

A cégről talán még annyit, hogy igen komolyan veszi a környezetvédelem kérdését, és bár ez újabban ismert és felkapott szólam, a Minolta, aki elsőként tudhatta magáénak --még 1992-ben -- a német Blue Angel környezetvédelmi kitüntetést, az EPA/"Energy Star" labelt, miközben ISO 9000 és ISO 14001 minősített, biztosan nem muszájból szolmizál..

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés