Logitech G413 billentyűzet: szén és ezüst

Mechanikus kapcsolókkal, de letisztult külsővel érkezik a Logitech gamer billentyűzete.

Bevezetés, külső

A Logitech játékosokra koncentráló G részlegének billentyűzet-portfóliójában viszonylag alul helyezkedik el a G413, annyira, hogy ez az első, már mechanikus kapcsolókkal szerelt modell, így pontosan egy lépcsővel van feljebb, mint a korábban tesztelt, membrános G213 Prodigy. A két változatban – Carbon és Silver, azaz sötétszürke és ezüst színben – elérhető klaviatúrából a Carbont próbáltuk ki.

Külső

Ahhoz képest, hogy a G213-hoz mennyire hasonló a neve, a G413 egy teljesen más állatfaj: nemcsak tudását, de kinézetét tekintve is egészen más iskolát követ. Méretét, külsejét és tulajdonképpen szolgáltatásait illetően is a HyperX Alloy FPS-hez áll a legközelebb, ugyanis rendkívül minimalista: alapterülete 445 x 132 mm, azaz alig nagyobb annál, amit a billentyűk maguk elfoglalnak a standard asztali kiosztást figyelembe véve. Ez persze csak úgy volt lehetséges, hogy a Logitechnél minden csicsáról és extráról lemondtak, a tartozékok között nem szerepel a csuklótámasz, nem kapunk extra funkcióbillentyűket, sőt még a visszajelző LED-ek száma is visszafogott (bár erre tulajdonképpen a helyszűke nem adna okot).


[+]

Bár az eddigiek alapján joggal hihetnénk, hogy a gyártó a G413-at hordozhatóságra szánta, ez nincs így, legalábbis nem utaltak úgy rá, mint az Alloy FPS esetében a HyperX: a vaskos kábel nem eltávolítható, a csomagban pedig nincs hordtáska sem. Ráadásul a billentyűzet kifejezetten súlyos, tömege az 1,8 méteres vezeték nélkül is 1,1 kg, köszönhetően a masszív szálcsiszolt alumíniumburkolatnak, amelyet az általunk kipróbált Carbon változatnál sötétszürkére színeztek.


[+]

A sötétszürke alapszín és a fekete billentyűk a piros háttérvilágítással állnak kontrasztban – az ezüst kivitelnél ellenben fehér színű LED-ek kerültek a kapcsolókba. A két szín nem keverhető, azaz nem kérhetünk G413 Carbont fehér színnel.


[+]

Azon kevés helyek egyikén, ahol nem takarják a billentyűk, az alumíniumot a visszajelző LED-ek és a Logitech G logója töri meg. Ez utóbbi, ami a G213 esetében színesen világított, itt csak egy egyszerű jelvény, és a visszajelző LED-ekből is csak kettőt kapunk: az egyik a Caps Lock állapotáról, a másik a Game üzemmódról tájékoztat bennünket.


[+]

Hátára fordítva a billentyűzetet egy egyszerű, masszív, bordázott műanyag talpat láthatunk, rajta az elengedhetetlen gumitappancsokkal és két kihajtható lábbal. A talpat keresztben egy vékony kábelcsatorna osztja ketté, ez jól jöhet például a fejhallgató kábelének átvezetésére – a G413 ugyanis rendelkezik egy teljes értékű USB 2.0 porttal is, így USB-s headsetekhez is ideális.


[+]

Már említettük, a billentyűzet híján van a plusz gomboknak – ez pedig azzal jár, hogy minden elérhető extra funkciót az F sorra pakoltak fel, innen tudjuk menet közben módosítani a háttérvilágítást, itt vannak a médiakezelő gombok és innen kapcsolgathatjuk a Game üzemmódot is. Ez nem jelenti azt egyébként, hogy a klaviatúra nem tud ennél többet, ehhez azonban telepítenünk kell a Logitech megszokott Gaming Software programját, amely a plusz szolgáltatásokat nyújtja: ennek segítségével lehet makrókat és profilokat készíteni, beállítani, hogy a Game üzemmódban mely gombok legyenek inaktívak, és így tovább. A programról a G213 tesztjében részletesen írtunk már, így erre most nem térünk ki külön.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés