Google keresési toplista, drónadó, Skylake tuning szorzózárral

Skylake tuning, kínai Radeon, GDDR6 mizéria

Eheti összefoglalónkat egy kis szolgálati közleménnyel kezdjük. Tekintettel arra, hogy már csak néhány munkanap van hátra az idei esztendőből, ez lesz az év utolsó Heti Szemle összefoglalója, de senki se csüggedjen, az év végén nem marad el az éves nagy beszámoló és összefoglaló, majd ezt követően az év elején rögtön fejest ugrunk a Las Vegas-i CES 2016 kiállításba, és ismét a helyszínről jelentkezünk. Most viszont nézzük, mi történt az elmúlt napokban!

Szinte egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hét a kontrollereké volt, ugyanis ebben a témában több érdekes hír is felbukkant. Először a Microsoft jelentette be, hogy mostantól nem csak Windows 10 alatt működik az XBox One PC-s adaptere, majd a Steam Controllert érintő frissítésekről érkeztek hírek egy videóval egyetemben, amin a gyártási folyamatba lehet belekukkantani. A Nintendo is készül valamire ezen a fronton, ezt viszont az utolsó oldalon lévő videós összefoglalónkban taglaljuk, illetve nem szorosan, de még ide kapcsolhatjuk a közösségi finanszírozáson alapuló SteamOS-t futtató kézikonzolt is, a SMACH Z-t, ami úgy tűnik, egy időre bedobta a törölközőt.

Múlt héten elkezdett terjedni a pletyka a 2016-ban érkező GDDR6 memóriákról, amit akkor a gyártók segítségével próbáltunk megcáfolni, de az ügyben megszólalt az érintett Micron is, és diplomatikus választ adott, de a mögöttes tartalom egyértelmű. Az viszont kétségkívül jó hír, hogy jövőre az alsóbb, mi több, a legalsó kategóriás mobil GeForce GPU-k mellé is GDDR5 memória kerülhet, leváltva ezzel a DDR3-at.

Hamarosan GDDR5 jár mellé
Hamarosan GDDR5 jár mellé

Szintén múlt hétig vezethető vissza a szorzózáras Intel Skylake processzorok tuningolási lehetősége, de a téma csak a héten teljesedett ki. Legalábbis a gyártók közül elsőként az ASRock vállalta fel, hogy létezik a funkció, és ehhez eszközt is ad a felhasználók kezébe, majd nem sokkal később az MSI is ugyanígy döntött. Most már csak az a kérdés, mikor záratja be a kiskaput az Intel, már ha egyáltalán be akarja záratni.

Ha már így belelendültünk a videomemóriák világába, akkor itt érdemes megemlíteni azt is, hogy az AMD megerősítette, Kína valóban kapni fog olyan AMD Radeon R9 390-es sorozatba tartozó grafikus kártyákat, amelyeken 8 helyett csak 4 GB memória lesz. Emellett a vállalat azt is elismerte, hogy egy új, 20 nm-es GPU-n is dolgoztak, ami a középkategóriába ékezett volna, de ezt a fejlesztést végül elkaszálták.

Házimozi- és szórakoztatóelektronika-fronton remekelt az az LG, amely cég állítólag a közepes méretű OLED panelek gyártására is ráfekszik a közeljövőben, így PC-s monitorokban, illetve notebookokban is felbukkanhatnak az ilyen típusú megjelenítők. Soundbarból viszont már most hoztak kézzel fogható újdonságot, méghozzá hármat, mindegyiket a Music Flow családba, így nem meglepő, hogy ezek most is nagyon karcsúak. A másik véglet a brutális házidiszkó szett, az X-Boom széria legújabb modelljének beharangozója volt, amit szintén az LG követett el. Van még egy "jó hírünk": a mindenféle hangzatos két-, három- és sok sokbetűs mozaikszó-gyűjtemény tovább bonyolódik, jövőre ugyanis jön a Premium UHD minősítés.

Fotós híreink közül a legfontosabb a Nikon D5-tel kapcsolatos első infómorzsák voltak, amelyek egészen gyorsan megjelentek ahhoz képest, hogy a magáról a gép létezéséről, vagy ha úgy tetszik, fejlesztésének elismeréséről is csak nemrég számoltak be először.


(forrás: nikonrumors.com)

További PROHARDVER! híreink összefoglalója az utolsó oldalon található videós szekcióban látható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés