Iomega eGo Portable ejtésteszt

Iomega eGo Portable

A számítástechnikában az adattároló komponensek, eszközök egyik, illetve nyugodtan mondhatjuk, hogy a legfontosabb tulajdonsága a tartósság és a megbízhatóság. Hiszen számunkra fontos adatokat kell megőrizniük. Egy hordozható háttértárra pedig különösen vonatkozik ez. Az ideális eszköz ilyen célra – ha jól meggondoljuk – leginkább talán egy nagyobb pendrive, mivel mozgó alkatrészt nem tartalmaz, és általában elég strapabíróak az átlagos modellek is. Hátrányuk, hogy az olcsóbbaknak alacsony az átviteli sebessége, illetve a kapacitásuk sem túl nagy. Az SSD-k már egy fokkal gyorsabbak, de az áruk még nem igazán pénztárcabarát az átlagember számára, főleg, ha a nagyobb méretűeket nézzük. Így sokan végső mentsvárként a jól megszokott merevlemezekhez, közülük is a kezelhetőbb fizikai méretű 2,5 hüvelykesekhez fordulnak, amik még USB-n keresztül is tűrhető sebességgel képesek másolni, illetve azért ezek is kibírnak némi fizikai behatást. Na meg a kapacitásukról sem szabad elfeledkezni, ami a 2,5 colosok között már akár az 500-750 GB-ot is elérheti.

Amennyiben kicsit vadabb életmódot folytatunk, vagy úgy érezzük, hogy nem tudjuk garantálni a hordozható merevlemez épségét, érdemes egy strapabíróbbat keresni, mint amilyen például az Iomega eGo, azaz teljes nevén az eGo Portable Hard Drive with Protection Suite, ami a gyártó szerint kialakításának és gumi védőpántjának köszönhetően vígan kibírja az 1,3 méteres esést is, ami 40%-kal túlhaladja az ipari szabványt. Erre mi is felkaptuk a fejünket, kíváncsivá tett a kijelentés, így hát nem voltunk restek leellenőrizni a cég állítását. Ám előbb érdemes a külsőre és az adatokra is vetni egy pillantást.

A meghajtó visszafogott, egyszerű műanyag csomagolásban érkezett, amin keresztül már meg is lehetett tekinteni. Érdekes módon a honlapon is írt, már említett 1,3 méteres érték helyett a doboz jobb alsó sarkában lévő matrica már 2,1 méteres magasságot ígért.

A csomag magát a winchestert tartalmazta, amire már előzetesen ráhelyezték a Power Grip nevű gumi védőborítást, illetve mellékeltek hozzá egy, a plusz tápellátás biztosítására is szolgáló USB kábelt és egy magyar nyelven is tudó használati utasítást. Ez utóbbi csupán néhány, a használattal és üzembehelyezéssel kapcsolatos tanáccsal látja el a felhasználót. Egy külön lapon a hozzá letölthető McAfee segédprogramok letöltési lehetőségeiről is kapunk némi információt

Maga az eGo 137 x 89 mm alapterületű és 16 mm vastag. A tömege se túl sok, csupán 180 gramm. Fényes festésű borítása már magában elég erősnek, ellenállónak tűnik. Első látásra és tapintásra meg mertünk volna esküdni, hogy valami erősebb műanyaggal van dolgunk, de mint később kiderült (és le is ellenőriztük), alumíniumból készült a 80 grammos keret. Ez egyébként a sötétkék mellett piros és ezüst festésű is lehet a kapacitástól függően. A kemény héj alatt esetünkben egy 5400 fordulat per perccel pörgő 2,5"-os, 3 Gbps-os SATA csatlakozóval rendelkező Seagate Momentus sorozatú merevlemez (ST9500325AS) lapult, ami 500 GB kapacitással rendelkezik, illetve 8 MB gyorsítótára van. Az adatai alapján úgy tűnik, ez sem véletlen választás eredménye volt, hiszen a winchester specifikációiból megtudhatjuk, hogy ha éppen nem üzemel, akár 1000g-s terhelést is képes kibírni 1 ms időtartamig, működés közben pedig 350g-st 2 ms-ig.

Érdekességképpen kiszámolható, hogy a 9,5 mm magasságú keretben a HDD alatt és felett nagyjából 3-3 mm hely van belül, oldalt pedig 10-10 mm a keskeny, és 18-18 mm a hosszabb oldalon. A készüléken egyébként csupán egy USB aljzatot és egy fehéren világító-villogó LED-et találunk.

A rajta lévő, átlagosan 2-3 mm vastagságú gumipánt külön is megvásárolható a gyártónál, hiszen nem minden termékükhöz mellékelik. Ami egyébként elgondolkodtató kicsit, hiszen, ha az ember a fél terás változatért kifizet a honlapon feltüntetett ár szerint 104,90 eurót, az talán azt a plusz 9,50 eurót se bánná, amibe az Iomega Power Grip Band kerül. Így viszont meghagyták a szabad választás jogát: ha nem akarja védeni a felhasználó a hordozható winchesterét pár euró megspórolásáért, akkor megteheti.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés