Hirdetés

Intel SSD 320 és 510, az új generáció

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) alapvetően még a SandForce vezérlőjének becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlt egy Intel X25-M-en helyeztük el, ami kb. 260 MB/s-es olvasásra képes, tehát az SSD-k írási teljesítményét nem korlátozza le.

Ezután szintén Total Commanderrel a Batman - Arkham Asylum játékot másoltuk át a teszt-SSD-re. Jól látható, hogy mindkét másolásos tesztben az 510 volt a nyerő. Érdemes megállni egy pillanatra a Toshiba-alapú Kingston meghajtó eredménye előtt, mely ebben a két a tesztben jóval kisebb mérete ellenére is derekasan helytállt a két nagyobb Intel mellett.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének a RAMDiskre másolásával, ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. Bár a különböző benchmarkeredmények alapján mást várnánk, a valóságban nem volt nagy különbség az egyes SSD-k között.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, ergo az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le.

A játékbetöltési időkhöz most két játékot választottunk. A különbségek minimálisak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés