Hirdetés

Isteni mod, Windows 8.1 teszt, búvármaszkkamera

A héten történt: pletykák, hardverek és Win 8.1

Tagadhatatlanul nyár van, ami nem csak az időjáráson látszik, hanem a fontos bejelentések száma is alaposan megcsappant a héten. A csúcskategóriás AMD Radeon HD 7990 VGA értékesítésének leállítása, a 45 wattos AMD Richland APU megjelenésével kapcsolatos pletyka és a Boxee beolvadása a Samsungba keltett ugyan némi hullámot az állóvízben, de a viszonylagos nyugalmat csak egy-egy új termék vagy azzal kapcsolatos promóció bejelentése törte meg. Szerencsére ezek között voltak izgalmasak, ráadásul nem egy volt köztünk, mely jelzésértékű a piaci trendek tekintetében.

Könnyes (?) búcsú a késői óriástól
Könnyes (?) búcsú a késői óriástól

Mellesleg nemcsak az AMD kezdte el raktárait kitakarítani, előkészítve ezzel az új generációs termékek érkezését, hanem az Intel is ugyanígy tesz azokkal a processzorokkal, amelyek már benne vannak a korban. A héten számos Sandy Bridge alapú processzor nyugdíjazását jelentették be, ami persze érthető, hiszen már az utódjának számító Ivy Bridge is követőt kapott a Haswell kódjelű termékek személyében. Ezek elterjedése viszonylag jól halad, ha azt nézzük, hogy e platform mobil verzióira alapozva a Lenovo jelentett be egy egészen komoly ThinkPadet, az Acer pedig az eddigi legolcsóbb haswelles konfigurációt dobta piacra. Mindeközben érthető módon az Ivy Bridge CPU-k eladása továbbra is jól pörög, sőt, a Zotac beadta a derekát, és elkészítette a ZBOX nano PC-t ilyen processzorokkal felvértezve.

A jelenleg piacon lévő legolcsóbb Haswell platformra épülő notebook az Acer Aspire M5 alapjaira építve
A jelenleg piacon lévő legolcsóbb, Haswell platformra épülő notebook az Acer Aspire M5 alapjaira építve

A hét közepén a SanDisk durrantott a világ leggyorsabb 64 GB-os SDXC kártyájával, majd ugyanezen a napon az első példányok is felbukkantak a költségkímélő Radeon HD 7730 VGA-kból, köszönhetően a Sapphire-nak. Közben a szivárgásokra kínosan ügyelő Apple háza tájáról is érkeztek logikusnak tűnő pletykák, miszerint az amerikai vállalat legújabb tabletjei és notebookjai jövőre új típusú, eddiginél kedvezőbb paraméterekkel bíró kijelzőkkel gurulhatnak piacra.

Megtévesztő méretek: kis mérete ellenére a legfürgébb 64 GB-os
Megtévesztő méretek: kis mérete ellenére a legfürgébb 64 GB-os

Végezetül, záróakkord gyanánt egy cikket szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. Testvérlapunk, az IT Café munkatársa nem volt rest feltelepíteni és alaposan kipróbálni a múlt héten megjelent Windows 8.1 előzetes változatát, amiről természetesen egy terjedelmes összefoglaló írás is született, amit itt lehet elolvasni!

Minden a Windows 8.1-ről - gyakorlatban
Minden a Windows 8.1-ről – gyakorlatban

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés