Előszó
Tombol a retrómánia a fényképezőgépek piacán; a legsikeresebben eddig vitathatatlanul a FujiFilm termékei szerepeltek, és szerepelnek jelenleg is. Valahogy a Fuji mérnökei le tudták tépni magukról a szemellenzőt, amire a „nagy gyártók” zöme a mai napig nem képes: odafigyeltek a felhasználók igényeire és kívánságaira. „Retró fényképezőgépet akartok manuális kezelőszervekkel? A termék hasonlítson is a filmes éra nagy, öreg klasszikusaira? Mindezt kompakt, masszív, minőségi formában? Rendben. Tessék, íme, az X100!”. A gyártó kb. egy évvel ezelőtt az X100-zal szinte mindent egy lapra tett fel, mint amikor rulettezés közben valaki a maradék pár forintját „mindent vagy semmit” elven egyetlen számra teszi – majd nyer. Mert pontosan ez történt itt is, hiszen az S5 dSLR óta már csak kompakt és ultrakompakt készülékek érkeztek a FujiFilm gyárából, s bizony, sokak már lemondtak a neves márkáról.
Az X100-at valahol a Contax G2 és a Leica M távmérős fényképezőgépek szerelemgyermekeként lehet látni - legalábbis, ami a formavilágot illeti. Akárhogyan is, egy dolog biztos: hatalmas robajjal robbant be a köztudatba az első „ikszes”. Lehetett szeretni, lehetett utálni, de senki sem tudott elmenni mellette érzelmek nélkül. A készülék kezdettől fogva tele volt apró hibákkal, amit időközben a Fuji igyekezett kijavítani firmware-frissítésekkel és gépcserékkel (több olyan készülékről lehetett hallani, ahol például összeragadtak az optika íriszlamellái). Mindezek ellenére igazából csak egy olyan hibája volt/van a masinának, ami a réstermékek világába száműzte, s amire gyógyír az X-Pro 1: a fix gyújtótávolságú, beépített optika. Az ekvivalens 35 mm nem mindenki asztala; sokan inkább az 50 vagy a 28 (24) milliméteres gyújtótávolságot preferálják. Valószínűleg ezrek ostromolhatták nap mint nap a FujiFilm mailszerverét azt követelve, hogy azonnal adjanak ki ebből a gépből egy cserélhető objektíves változatot, mert nem sokkal az X100 piaci felfutása után a legvadabb pletykák kezdtek el terjengeni: készül az új gép, az X200!
Kép forrása: camerapedia.wikia.com
Kép forrása: Leica
Persze, mint azt azóta már tudjuk, nem lett semmi az X200-ból, hanem első körben „csak” egy kompakt géppel, az X10-zel válaszolt a gyártó. A kis masina tudásával azonban nagyszerűen kiegészítette az X100-at, több olyan esetről olvastunk, ahol a fotós a nagyobbik mellé megvásárolta a kisebbik fényképezőt is, hogy kirándulni, vagy olyan témák fotózásához, ahol jól jön a gumiobjektív, inkább azt vigyék magukkal. A retró formavilág, a szuper felépítési minőség, a nagyon jó képminőség (osztályon belül) maradt, viszont a bosszantó apró hibák is maradtak. Minden probléma ellenére az X10 fogadtatása is jó volt, a Fujinak pedig szépen hízott a pénztárcája. A sok pénzre szükség is volt, mert a Fujinál már időközben eldöntötték, hogy igenis kell az a cserélhető objektíves fényképező, amit már oly sokan várnak. Nem kis merészség és elszántság kell ahhoz, hogy egy gazdasági világválság közepette bárki belekezdjen egy teljesen új (bajonett)rendszer megalkotásába, gyártásába, majd azt folyamatosan fejlessze.
Végül körülbelül négy hónappal ezelőtt, január 9-én hivatalossá vált a FujiFilm X-Pro 1 MILC-e, ami már az első termékfotók látványával azonnal lángra lobbantotta a régies külsejű fotómasinák szerelmeseinek szívét. Egyszerűen minden stimmelt: a dizájn, a beépített kereső és annak elhelyezése a vázon, a tárcsák, a nyomógombok; külföldi szakfórumokon tucatjával lehetett olvasni az olyan követeléseket, mint „fogjátok a pénzem, vigyétek mind, csak adjatok már most, azonnal, egy X-Pro 1-et!”, vagy „nem érdekel, mennyibe fog kerülni – kell!”. És valóban, jelen cikk szerzője is „igen tetszetősnek” vélte az új fétist, amire sajnos nagyon sokat kellett várni, hogy végre kézbe vehessük. Cikkünkbe a feketében pompázó X-Pro 1-gyel és a hozzá kapott két objektívvel (18 mm F2 és 35 mm F1.4) töltött kereken egy hét tapasztalatait szedtük össze.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
