Hirdetés

Frag végkimerülésig - gamer noteszek

Hátamon a PC-m

Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, hogy számítógépen játszani még manapság, a konzolok uralmának idején is jó, ugyanakkor egyre drágább mulatság. Tetszik, nem tetszik, de a modern játékprogramok állandó telhetetlensége – gondoljunk csak a nemrég megjelent Crysisre – manapság a PC fejlődésének egyik jelentős mozgatórugója, újabban nem csak az asztali számítógépeknél, hanem a noteszgépeknél is. A fejlesztés márpedig sok-sok pénzbe kerül.

Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy notebookot valaki kifejezetten nagy számításigényű 3D-s játékprogramok futtatásának szándékával vásároljon. A hordozható gépek fizikai korlátaikból adódóan többnyire alkalmatlanok voltak a játékra, a gyártókban pedig fel sem merült, hogy ezen az állapoton változtatni kéne. Mostanra azonban – amikor az asztali PC-k eladásai folyamatosan csökkennek, helyette egyre többen választanak mobil számítógépet – többeknek fontos lett a gamerek igényeinek a kiszolgálása. Játékra kihegyezett noteszgépeket elsőként pár erre specializálódott, világpiaci viszonylatban rendkívül kis forgalmú amerikai cég kezdett árulni, a szegmens erősödését azonban mi sem jelzi jobban, mint hogy ezek a cégek mostanra már többnyire valamelyik vezető PC-gyártó leányvállalataként működnek.

Kimondottan PC-s játékra fejlesztett notebookot már Magyarországon is kapni, jóllehet nyilvánvaló okokból nem az átlag magyar vásárló tekinthető az efféle gépek célközönségének. Valójában a koncepció még ma is ezer sebből vérzik: a mobil számítógépekbe épített komponensek folyamatos fejlődésének dacára egy játékra kialakított noteszgép mellett napjainkban is jóval kevesebb érv szól, mint amennyi ellene. A miértekre cikkünkben próbáljuk megadni a választ két tajvani cég, az MSI (Micro Star International) és az Asus (Asustek Computer Inc.) játékgépének bemutatásán keresztül.


Valóban minden igényt kielégítenek?

A két említett cég hosszú évek óta meghatározó szereplője a PC-s komponensbiznisznek, emellett mindkettő gyárt noteszgépeket is, igaz, ebben a szegmensben az MSI nem kimondottan tekinthető a jól prosperáló Asus komoly vetélytársának. A két cég választékában közös, hogy az angol „Gamer” (azaz játékos) szóból eredően mindkettő G betűvel illeti a játékhoz ajánlott noteszgépszériáját. Ezek a gépek nem pusztán erős processzort, sok memóriát és nagy teljesítményű grafikus vezérlőt tartalmazó notebookok, a koncepció itt tisztán és világosan azt célozza, hogy a gépek minden tekintetben megfeleljenek a zömében fiatal, „profi” játékosok igényeinek.

A nálunk megfordult, játékra termett MSI GX700 Extreme Edition és Asus G2S noteszgépek közt felépítésüket tekintve sok, külsejüket nézve viszont annál kevesebb a hasonlóság. Bár annyiban egyformák, hogy egyikük sem tekinthető szokványos, unalmasnak ható megoldásnak.


[+]

Az MSI gamer notebookja fekete, lakkozott külsejét több ponton tarkítja lángnyelv-motívum: ilyen a fedlap, melynek közepén narancs-ezüst színkombinációban ott díszeleg a gyártócég logója. Az Asus G2S tervezői ezzel szemben láthatóan arra esküsznek, hogy a gamer vásárlóréteg szívét inkább a fémek dobogtatják meg, a gép fedlapja ennek megfelelően fémes (vélhetően valamilyen alumíniumötvözet) borítást kapott, ebbe ütötték bele a cég logóját.

Az Asus gépe összecsukott állapotban valamivel szolidabb külsőt sejtet, mint a GX700, a G2S ezzel együtt már első ránézésre is sokkal robusztusabbnak, zömökebbnek hat, mint az MSI notesz. A két számítógépet megemelve érződik, hogy az Asus G2S-nél nem habszivaccsal van kitömve a rendelkezésre álló plusz hely – a gép pontosan egy kilogrammal nehezebb, mint az MSI GX700. Ez jó hír lehet azoknak, akik a nagyobb, nehezebb testtől hatékonyabb hűtést várnak, és rossz azoknak, akik eléggé el nem ítélhető módon hordozni szeretnék a gépet.

Mindkét gép 17 hüvelykes kijelzőt kapott, szélességük ezért nagyjából egyezik, körülbelül 40 centiméter faltól-falig. A panelt a G2S-nél jóval szélesebb zsanérok fogják a géptesthez, mint az MSI GX700-nál, előbbit indokolhatja, hogy akárcsak az alap, a kijelző is rendkívül zömök, masszív keretbe lett foglalva.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés