Hirdetés

CM Storm Stryker – óriástorony fehérben

Külső

Jó munkát végzett a Cooler Master a CM Storm márka bevezetésével. Alig néhány évvel elindítása után közkedveltté vált a játékosok és modderek körében is. Sikerét anno házakkal alapozta meg, ami nem is csoda, hiszen az anyamárka, a Cooler Master óriási tapasztalatokkal bír ezen a téren – ezt ügyesen használta ki a 2008 végén bemutatott Snipernél. Kezdetben az volt a trend, hogy egy-egy Cooler Master váz kicsivel a bemutatása után megjelent markáns, CM Storm gúnyában is, ám az utóbbi időben viszont ez megfordult. A fehér Stryker és a pár hónappal előtte bejelentett, fekete Trooper teljesen újat mutat az óriástornyok kategóriájában.

A látványos, óriási dobozból egy fehér számítógépház bukkant elő, amin nem lepődtünk meg különösebben, hiszen az utóbbi időben újra divatba jött ez a szín még a legnagyobb számítógépházaknál is. Azt viszont furcsálltuk, hogy a fehér részek fényes kidolgozásúak, idővel minden bizonnyal karcolódni fognak, különösen, ha rendeltetésszerűen használjuk majd a házat, vagyis a tetejére szerelt fogantyúját markolva hordozzuk LAN-partiról LAN-partira. Valószínű, hogy ezt a szállítást azért nem gondolták olyan komolyan, mert a ház hatalmas: üresen is közel 14 kilogrammot nyom, de készre szerelve ennek akár duplája is lehet, de a 20 kg-ot még egy szerényebb összeállítással is garantáltan át fogjuk lépni.

A Stryker újdonsága a Trooperrel szemben az eltérő szín mellett az új, ablakos oldalpanel. A ház megjelenése a világos szín ellenére sem idéz hűtőszekrényt, ügyesen vadították meg a fekete részletekkel. Az előlapon például kilenc 5,25 hüvelykes bővítőhely sorakozik a korábbi CM Storm és Cooler Master tornyokból már ismert, könnyen szerelhető, rácsos, porszűrős takarólemezekkel. Alájuk került még egy CM Storm logós takarólemez, ami mögött kihúzható fiók rejtőzik. Hátul az XL-ATX alaplapóriásokhoz előkészített kilenc bővítőhely dominál, fölöttük 140 milliméteres ventilátor, alattuk a táp helye terpeszkedik.

Az olyan modern, de csúcsszinten már szinte kötelezőnek mondható megoldásokat sem hagyták ki, mint a vízhűtés csöveinek kivezetőnyílásai vagy a tizedik, többire merőleges bővítőhely, ahová a billentyűzet és egér kábele fűzhető be megelőzendő a perifériák ellopását, ami LAN-partin előfordulhat. Még a csúcskategóriában is ritkán látott extra a felső porszűrő; a Strykerben ez egyetlen mozdulattal kiszedhető, könnyen tisztítható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés