Hirdetés

Bombázóval a Zalmanok ellen

Evercool Nighthawk

Az igazat megvallva, mai három tesztalanyunk közül kettő már megfordult nálunk. Persze a helyzet sokat változott, mióta a Zalman VF700-Cu és az Evercool mai versenyzőjére nagyon hasonlító Jetart JACSH1 nálunk járt. A grafikus kártyák fogyasztása és ezzel együtt melegedése is tovább nőtt, és megjelent egy igazán ígéretes újdonság, a Zalman hőcsöves VF900-Cu-ja.

Az Evercool Nighthawk VC-F117 DM neve és kódszáma is a legendás, radarok számára szinte észrevehetetlen F117 Nighthawk lopakodó harci repülőgépre utal. A hűtő felületén egy repülőgépet mintázó műanyag borítás látható. A fődarab mellett nyolc memóriaborda, a tápcsatlakozó átalakító, szilikonpaszta és meglepően kevés rögzítő volt még a dobozban.

A sötét, de azért átlátszó fedél alatt félkörívben borda, középen pedig egy 6 centiméteres ventilátor található. Megítélésünk szerint a fedőlemez túl komolyra sikerült, valószínűleg ront a ventilátor szellőzésén, de mindjárt meglátjuk, mi az igazság.

A plasztik alatt ugyanazt a bordát találtuk, amilyen a Jetart JACSH1 sokkal visszafogottabb takarója alatt volt. A hőleadó alapja egy nagy rézlemez, aminek a közepén trónol a ventilátor. A hatékony hűtésről két, vékony rézlemezből hajtogatott lamellasor gondoskodik, melyeket az alapra ragasztottak.

A GPU-val érintkező felület meglehetősen jó kidolgozású, bár úgy tűnt, mintha valami lakkréteg miatt lett volna fényes. Alul összesen hat lyukat találtunk a videokártyák rögzítéséhez, melyekkel akár AGP-s GeForce 6600-ra (GT-re is), vagy a legújabb csúcskártyákra is felszerelhető. Mivel a grafikus processzorral érintkező felület egy réztömbön csücsül, a GPU körüli magasabb alkatrészekkel sem lesz gond.

A szerelést a két támasztó megfelelő helyre csavarozásával kell kezdeni.

Ezután jöhetnek a memóriabordák. A modern GDDR3 modulokra eléggé nagyok, de ez nem gond, sőt inkább előnyös a nagyobb hőleadó felület. Bár eléggé súlyosak és a színük is vöröses, nem mernénk teljes biztonsággal rájuk fogni, hogy rézből vannak. Korábban a Jetart hasonló hűtőjét hátul egy fémpánt tartotta, itt csak két, kézzel is betekerhető csavar van.

A 288 grammos szerelvény megfelelően stabilan állt a kártyán. Magasságával a szomszédos bővítőhelyet is elfoglalja.

A repülőt formázó műanyaglemez miatt a Nighthawk ventilátora meglehetősen kevés levegőhöz jut. Crossfire vagy SLI rendszerbe építve a szokásos alaplapoknál szellőzési gondjaink lehetnek, hiszen az alsó kártya szinte teljesen eltakarja az amúgy is szűkös réseket.

Főbb paraméterek:

 

Termék megnevezése Evercool Nighthawk (VC-F117 DM)
Méret 135 x 100 x 35 mm
Anyag réz
Tömeg 288 g
Ventilátor mérete 60 x 60 x 10 mm
Ventilátor fordulatszáma 3500 rpm
Csapágyazás Ever Lubricate
Gyártó weboldala www.evercool.com.tw
Termék weboldala Night Hawk
Forgalmazó Kelly-Tech Kft.
Bruttó fogyasztói ár 4 600 Ft

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés