Hirdetés

AeroCool Cylon 4: hűtés színes fényben

Klasszikus toronyhűtő RGB fényekkel és egyedi dizájnnal – de milyen teljesítménnyel?

Bevezető és dizájn

Mint már korábban is írtuk, a néven felül nem sok köze van az Aerocool Cylon szériájának a Battlestar Galacticához, de legalább a termékcsaládon belül az egységes dizájn segíti egy kinézetében harmonizáló konfiguráció összeállítását. Ez a tavaly decemberben megjelent Cylon 4 processzorhűtőre is igaz, itt is megkapjuk szögletes, de jobbára nem derékszögű külsőt és RGB LED-eket. Jelenleg 14 000 forint körüli összeget kell fizetnünk érte, kérdés, hogy mit kapunk ezért cserébe?

Külső

A klasszikus toronyhűtők vonalait követi a Cylon 4 alapját adó bordázat, melyet a gyárban feketére színeztek, ami a gyártó szerint javítja a hőátadást (megjegyeznénk, hogy más gyártók szerint ez a hatás elhanyagolható).


[+]

Az anyagválasztást az alumínium dominálja, ebből készült a bordázat és talp is, melybe a négy darab, 6 mm átmérőjű, réz hővezető csövet sajtolták. Ezek közvetlenül érintkeznek a processzor hőátadó felületével. A csövek és a talp felületén látszanak a megmunkálás nyomai, de a felületi érdesség nem jelentős.


[+]

A hővezető csövek egymáshoz képest minimálisan eltolva haladnak a bordákhoz – melyekből 48 darab van, és 122 x 50 mm-esek. Az alsó borda körülbelül 35 mm-re kezdődik a talptól, ez, illetve az egész hűtő keskeny volta szinte garantálja, hogy a memóriamodulok és a foglalat körüli más kiemelkedő komponensek nem fogják akadályozni a felszerelést. A lamellák élein kialakított apró bevágásokból álló „virtuális” nútba akad be a műanyag profilba ágyazott ventilátor, mely természetesen PWM vezérlést kapott, 800-1800 rpm közötti fordulatszámot kínál és hivatalosan 14-26 dB közötti zajszinten dolgozik hidrodinamikus csapágyazásával.

[+]

A ventilátor része még természetesen a felül ferdén, illetve a lapátok körül körbe megjelenő, RGB fényeket biztosító LED-sor, mely ARGB vezérléssel dolgozik, így az ezzel kompatibilis külső kontrollerekre és alaplapi rendszerekre köthető rá.


[+]

Bár a ventilátor elég nehezen mozog le és fel a bordákon, az AeroCool azért két elforgatható retesszel biztosítja, hogy tényleg csak szándékosan húzhassuk le a légkavarót a hűtőről.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Cylon házba Cylon hűtőt!

    Az Aerocool folytatja a Battlestar Galactica kedvelőit megcélzó sorozatát, ezúttal egy processzorhűtővel.

  • Cylon ház az Aerocooltól

    A Battlestar Galactica inspirálta miditorony megkapta a LED-es futófényt, persze kár, hogy az irányának nincs köze az eredetihez.

Hirdetés