Hirdetés

Fura fejlesztési stratégiára állt rá a Zennel az AMD

A páratlan lépcsőkben a Core Complex, míg a párosokban maga a processzormag fog fejlődni.

Az AMD egyre bővebb információkat oszt meg a gyártókkal a következő generációs Zennel kapcsolatban, amely a Zen 3 kódnevet viseli, és maga a fejlesztés már elkészült, jelenleg az erre épülő CPU chiplet gyártásának előkészítése zajlik. Ami egyelőre kérdés, hogy a vállalat miképp fejleszti majd az új rendszert, ugyanis eddig egy kiindulási pontnak számító alapot láttunk, illetve egy modernizálást. A gyártók számára leadott tervekben azonban konkrét stratégia bontakozik ki erre.

A Zen fejlesztésének koncepciója két ütemben történik majd, egy gyártástechnológiára fókuszáló dizájnt egy architekturális előrelépés követ, és így ismétlődnek majd ezek a ciklusok. Előbbi mindig a páros, míg utóbbi a páratlan lépcső lesz, továbbá az is kiderült, hogy a páratlan ugrások nem csak a magokra, hanem a Core Complex fejlesztésére is fókuszálnak, amelyből a következő ciklusban a modernebb gyártástechnológia profitálni tud, mivel ilyenkor a skálázódás kerül a középpontba, amihez természetesen szükséges egy megfelelő alap a Core Complex szintjén is.

A Zen 3 egy páratlan ugrásnak tekinthető, vagyis marad a 7 nm-es node, bár ebből az EUV-s verzióra azért áttér a cég, viszont a logikai felépítés és az architektúra tekintetében, az eredeti Zen dizájnhoz képest ez lesz az első komolyabb előrelépés. Magát a magot az AMD különválasztja ettől, ebből a szempontból minden ugrás során tervezve van egy fix gyorsulás az alapvető optimalizálás által, ugyanakkor a Core Complex fejlesztésének igazi célja az egyre több szál és mag kiszolgálásának biztosítása a gyártástechnológiai váltást megvalósító ciklusban.

A Zen 3-ról egyébként már kiderült pár információ, új adat azonban, hogy az IPC tekintetében a nagyobb előrelépés elérése volt a cél a Zen 2-höz képest, mint amit ez a mag adott hozzá az eredeti Zen dizájnhoz.

A jelenlegi tervek szerint a Zen 3 esetében a szerverpiac jelenti a fókuszt, tehát az új EPYC generációban jelenhet meg a leghamarabb, várhatóan az év közepén. Az asztali verzió szempontjából csak az esztendő második feléről lehet hallani. Maga a CPU chiplet nyilván hamarabb kész lesz, hiszen ezt használja az EPYC is, de a gyártóktól kapott információink értelmében az AMD nem fogja túlerőltetni a mostani Ryzenek leváltását.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés