Hirdetés

Új házzal bővül a Zalman Z9-es sorozata

A Zalman még a 2010-es esztendő végén jelentette be a Z9-es házcsaládot, mely elsősorban a játékosoknak készült, és megfizethető árcédulával próbált hódítani, amellett, hogy a termék képességei is figyelemreméltóak voltak. A siker már az árazás alapján is borítékolható volt, így a Zalman elkészítette az U3 jelzésű modellt, mely a sorozat legújabb tagja.

A gyártó túl sok dolgon nem változtatott, ami jelen esetben nem is baj. A fekete színű torony ATX vagy microATX méretű alaplapot fogadnak, és összesen három 5,25, valamint hat darab 3,5 colos meghajtó szerelhető beléjük, melyek közül egy rekesz kívülről is elérhető. Ezenkívül egy 2,5 hüvelykes meghajtóknak készített fiókra is futotta a tervezőknek.


(forrás: Overclockers Ukraine)

A 464 mm magas, 207 mm széles és 504 mm mély házakban a hűvös légáramlatokat az elöl elhelyezkedő 12 cm-es, kék LED-del rendelkező ventilátor kelti, míg a levegő eltávolítását egy hátulra, illetve egy felülre szerelt 12 cm-es egység oldja meg. Ezek közül a felül található szélgép szintén kék LED-del világít. A felhasználó a szellőzést még egy alulra szerelhető, maximum 14 cm-es légkavaróval javíthatja, illetve az elülső ventilátor lecserélhető 14 cm-es megoldásra. Az I/O panel az előlapon kapott helyet, és a hangkimeneten, illetve a mikrofonbemeneten kívül két-két darab USB 2.0 és 3.0 csatlakozót kínál.


(forrás: Overclockers Ukraine)

Észrevehető, hogy az USB 3.0-s portok jelentik az U3 előnyét az elődökkel szemben, de a termék még az oldallap szempontjából is változott, ugyanis a ventilátorokkal tarkítható megoldást tisztán akril üveg váltotta fel. Ezzel persze búcsút kell inteni az oldallapra szerelhető ventilátoroknak is. A Zalman a processzorhűtő egyszerűbb szerelését biztosító kivágást is biztosította, emellett a termék a házban uralkodó hőmérsékletet is kijelzi.

A Zalman Z9 U3 hamarosan forgalomba kerül, a várható árcédula pedig 70 dollár lesz, ami a képességekhez mérten pénztárcabarátnak mondható.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés