Hirdetés

Most már tényleg jön az Xbox One egér és billentyűzet támogatása

A Microsoft heteken belül szállítja a frissítést az Xbox Insider tagoknak, és érkezik a hivatalos hardver is.

A Microsoft még a 2015-ös esztendő nyarán jelentette be, hogy az Xbox One konzolok teljes egér és billentyűzet támogatást kapnak, de azt nem mondták meg, hogy mikor. Azóta is csak hallani lehet erről, de lassan az ígérgetés kevés lesz. Szerencsére a redmondi óriáscég már tényleg a bevezetésen dolgozik, ugyanis az Xbox Insider tagok a pár héten belül megkapják a szükséges frissítést, így megkezdődhet az újítás tesztelése. Publikusan majd csak a következő nagyobb frissítés során lehet számítani a támogatás beépítésére.

A vállalat a rendszert nem fogja korlátozni, de ez nem jelenti azt, hogy a fejlesztők nem dönthetnek másképpen. Alapvetően a program eldöntheti, hogy engedélyezi-e az egéren és billentyűzeten keresztüli játékot vagy sem. Amennyiben igen, akkor a fejlesztőknek dönteni kell a felhasználók megfelelő kezeléséről is. Például ha egy többjátékos funkciót kínáló alkotásról van szó, akkor kérdéses, hogy a gamepaden, illetve egéren és billentyűzeten játszó érintettek hogyan lesznek kategorizálva, megmérkőzhetnek-e egymás ellen, vagy nem.

Az első, egeret és billentyűzetet direkten támogató játék a Warframe lesz, amely egy frissítés formájában kapja meg a szükséges komponenseket, de számos más cím kezeli majd az új játékvezérlési formát.

Technikailag akármelyik USB-s egér vagy billentyűzet megfelelő lesz, akár vezetékesek, akár vezeték nélküliek, ugyanakkor a Microsoft összeállt a Razerrel, így készül egy hivatalos csomag is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés