Hirdetés

VRR-támogatást kapott az Elgato HD60 X

A cég új rögzítőkártyája a korábbi HD60S modellek helyét veszi át a paletta alsó felén.

Új külső rögzítőkártyát leplezett le az Elgato a HD60 X személyében, amely a gyártó első olyan modellje, amely pass-through módban támogatja a HDMI VRR-t, ami most már nem csak az Xbox, de a Sony új konzoljai esetében is egy fontos funkció. A pass-through lehetővé teszi, hogy a kártyára egy kimenetet kötve lássuk a forrás (konzol, PC, mobil eszköz, stb.) felől érkező képet, ami a HD60 X esetében 4K felbontású, másodpercenkénti 60-as képkockaszámot jelent HDR-ben, míg SDR-ben 1440p-s 120 Hz-es, illetve 1080p-s 240 Hz-es maximummal lehet számolni.


[+]

Felvétel esetében HDR módban a 4K30 és a QHD60p jelenti a maximumot, az alkalmazott technológia esetében pedig a gyártó alacsonyabb késleltetést és hatékonyabb HDR-SDR konverziót ígér, mint amit a korábbi modelleknél láttunk.

A HDMI ki- és bemenettel, illetve egy USB Type-C csatlakozóval rendelkező, 112 x 72 x 18 mm kiterjedésű, 91 grammos eszköz 200 dolláros áron vásárolható meg, érkezésével pedig kikerül a kínálatból a HD60 S és HD60 Pro modell. Akik tehát épp most jöttek rá, hogy nekik az említett rögzítőkártyák valamelyikére van szüksége, azoknak érdemes lehet sietni, amíg még tartanak a bolti készletek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés