Hirdetés

Visszatér az AIDA, ám ezúttal 64 biten

Változások következtek be a sokak által kedvelt rendszerdiagnosztikai program életében. Az AIDA névre hallgató alkalmazás történelme sok évre nyúlik vissza. Miklós Tamás a projekt kezdeményezője rendkívüli magasságokba emelte az AIDA32 néven futó verziót, így az ingyenes szoftver nemcsak az otthoni gépeken kapott helyet, hanem a vállalatok is hasznosították a benne rejlő tudást. A program 2002 decemberében megszerezte az év freeware terméke díjat, és mondani sem kell, hogy ez mekkora elismerésnek számít.

Az AIDA történelme 2004-ben ért véget, amikor Miklós Tamás bejelentette a fejlesztés befejezését, és ezzel párhuzamosan a kanadai Lavalys támogatása mellett útnak indult az Everest, ami a nagy múltú program utódjának tekinthető. Sajnos az utóbbi időben nem ment minden zökkenőmentesen. A Lavalys és a szoftver fejlesztéséért felelős részleg között ellentétek alakultak ki a jövőbeni tervekkel kapcsolatban, így végül a szakítás mellett döntöttek a felek. Ez gyakorlatilag az Everest halálát jelenti, de esélyt adott egy legenda újjáélesztésére. A szoftver programozásáért felelős csapat úgy döntött, hogy új céget hoznak létre, és a régen bevált nevet alkalmazva tovább íródik a sikeres rendszerdiagnosztikai program története.

A FinalWire Kft. a mai napon bejelentette az AIDA64 megjelenését, mely gyakorlatilag az Everest továbbfejlesztésének mondható. A program a Windows operációs rendszerekkel használható, és számos értékes funkcióval bővült. A tesztmodulok optimalizálása mellett a legnagyobb újdonság a 64 bites rendszerek teljesítménymérésének lehetősége, valamint azok stabilitásának tesztelése. A slágernek számító SSD-k területén is történt változás, ugyanis számos új egység felismerésén túl, a program képes a termék által használt flashmemória típusát kijelezni, továbbá az elterjedt vezérlők esetében a SMART adatokat is közli. Megjelent a hőmérséklet-érzékelővel szerelt DIMM modulok kezelése is, valamint a figyelmeztető modult jobban testre lehet szabni, amennyiben a felhasználó igényli a monitorozott paraméterek utáni riasztás lehetőségét. Ezenkívül számos új grafikus kártya támogatása lett beépítve.

A megszokott felület köszön vissza
A megszokott felület köszön vissza (forrás: PROHARDVER!) [+]

A jövővel kapcsolatban is érdeklődtünk Miklós Tamásnál, aki kérdésünkre elmondta, hogy az előzetes tervek szerint két-, háromhavonta frissül majd a szoftver, ami előrelépés az Everest lassúnak mondható tempójához viszonyítva. További érdekesség, hogy a későbbi verziókban bemutatkozhatnak az OpenCL alapú tesztmodulok is. Az aktuális verzióból ez végül kimaradt, mivel az AMD egyelőre az ATI Stream SDK-n keresztül támogatja az OpenCL-t, ami elsősorban fejlesztőknek való környezet, így az átlagfelhasználó számára nem célravezető a telepítése. Az OpenCL tesztek beépítése előreláthatólag akkor lesz aktuális, ha – az NVIDIA megoldásához hasonlóan – a Catalyst beépített drivert használ majd. Tervben van az automatikus frissítés bevezetése is, mely szintén egy későbbi verzióban jelenik meg.

Az AIDA64 két változatban érhető el. Az Extreme verzió az otthoni felhasználókat célozza meg, míg a Business Edition a vállalatok számára lehet vonzó alternatíva. Ezek ára rendre 40 és 100 dollár lesz, ám október 20-áig kedvezményes 20 és 50 dolláros listaárak élnek. Aki esetleg már rendelkezik érvényes Everest licenccel, az látogasson el az alábbi weboldalra a megújítás érdekében.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés