Hirdetés

Vége a Pentium 4 "hiánynak"?

Míg egy pár hónapja, szigorúan nagykerből, de nettó 36.000 Ft alatt vettük meg 1.5 GHz-es Pentium 4-esünk (Socket 478), addig ma ezt nemigen tudjuk megtenni 46.000 nettó alatt. Pedig az Intel október 27-én hivatalosan is csökkentette az árait, és azóta az 1.6 GHz-es P4-est is 133 dolláros áron vásárolhatjuk (1000-es tételek), ami durván 38.000 Ft-nak felel meg. Egészen más kérdés, hogy a Socket 478-as, tehát az új tokozású P4-esek sokkal nehezebben hozzáférhetőek, mint a Socket 423-as megfelelőik.

Nos, az "elemzők" szerint a hiánynak januárban vége lesz. Ne feledjük, hogy január az a hónap, amikor az új, 0.13 mikronos, Northwood magos Pentium 4 indul, illetve a DDR-es i845-ös lapok is zöld zászlót kapnak. Hiány egyébként pont az 1.5 GHz-es procikra volt jellemző ("alacsony" áruk miatt), nomeg a 2.0 GHz-esre (ebből meg nehéz sokat gyártani, hiszen ő a leggyorsabb példány).

Az egyetlen bökkenő, hogy a "hiány" finoman szólva mesterségesen gerjesztett volt. Mint tudjuk, az október elé még 3 millió (!!) raktáron maradt Socket 423-as Pentium 4-essel néztek a cégek, holott szeptemberben elrajtolt az Intel 845-ös chipsete, és vele együtt a Socket 423-at leváltó Socket 478-as foglalat. Mindenki tudta tehát, hogy a Socket 423 halott! Sőt, ezt már a legelején tudtuk, hiszen az Intel nem titkolta, hogy hamar áttér a 478 tűs foglalatra, és a 423 tűs verziót csak átmenetinek tekinti.

Ugyanakkor a cégek nem lennének cégek, ha hagynák, hogy egy ekkora készlet rajtuk maradjon. Így tehát az Intelnek hirtelen gyártási gondjai támadtak mind a DDR-es Sockett 478-as lapokkal (melyek augusztus óta készen vannak, de a debüt januárban esedékes... persze, itt egy állítólag Rambus-Intel megállapodás is képben van...), mind a Socket 478-as procikkal.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés