Hirdetés

V330, plusz egy kis ThinkPad

Nagyjából ezt a receptet követte a Lenovo a ThinkBook S család megalkotásakor.

Nem sokkal a nemzetközi bemutatkozó után hazánkba is megérkezett a Lenovo új notebookcsaládja, a ThinkBook, amelyet a cég saját bevallása szerint a fiatal, állandóan mozgásban lévő generációnak szán – annak, akiknek a V330-nál komolyabb gép kell, de a ThinkPadek kínálta céges szolgáltatásokra nincs szükségük, és nem is szeretnék kifizetni őket.


[+]

Az ilyen eszközök tervezéskor persze viszonylag könnyű két szék között a padlóra esni, és túl keveset adni túl drágán, de első ránézésre úgy tűnik, hogy a Lenovo nem esett ebbe a hibába. Ami a hardvert illeti, ezen erősen látszik a V330 hatása, a gépház vonalai, színe és alakja inkább az utóbbira emlékeztetnek, mint a ThinkPadekre, tehát sokkal inkább a divat, mint a hagyomány felé vették az irányt a tervezők. A kézbe vett, de még nem végleges egység egy tényleg jól összerakott, masszív, strapabírónak ható notebook hatását keltette, amelyet egy óvatlan munkatársnak már sikerült nagyjából 140-160 cm magasságból leejteni – ennek emlékét azonban csak egy apró horpadás őrizte az egyik sarkán, bizonyítva, hogy a burkolat hatékony védelmet nyújt.


[+]

A kijelzőket illetően 13 (képeinken ez látható) és 14 hüvelykes opciók között válogathatunk, a belépőszintű modell – amelyben Core i5-8265U (IGP-vel), 8 GB RAM és 256 GB-os SSD van – várhatóan 260 000 forint körüli áron lesz elérhető. Az extrák között ott szerepel a 180 fokban nyitható zsanér, a mechanikus takarólemezzel szerelt webkamera, illetve a bekapcsológombba épített ujjlenyomat-olvasó is, amivel bekapcsoláskor egyben az operációs rendszerbe való belépést is elintézhetjük. A drágább változatok esetén Core i7-8565U is kérhető, illetve a dedikált GPU-ra vágyók opcionálisan választhatják az AMD Radeon 540X-et is a Full HD-s IPS panel meghajtásához.


[+]

A ThinkPadekhez közelítő termékjellemzők szempontjából elsősorban a támogatásra érdemes koncentrálni, a Lenovo munkatársainak elmondása szerint ugyanis a ThinkBookokkal a Think gépekért felelős oldal fog foglalkozni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés