Hirdetés

Utódot kap az Olympus OM-D E-M1

A gyártó hivatalosan is bejelentette az OM-D E-M1 Mark II fejlesztését és bepillantást engedett a technikai részletekbe is.

Éppen három éve mutatkozott be az Olympus OM-D E-M1, aminek most bejelentett utódját a gyártó, és ami jelentős változásokon esett át. Az OM-D sorozat csúcsa a korábbi 16 MP-es képérzékelő helyett immár egy 20,4 MP-es darabbal büszkélkedhet és természetesen megtartotta az 5-tengelyes szenzor stabilizátorát is, mely önállóan 5,5 FÉ, míg a például a most bejelentett Pro optikával is együttműködve még jobb, akár 6,5 FÉ hatékonysággal üzemel. Megújult a jelfeldolgozó is, ami ezúttal a TruePic VIII nevet viseli, és amiről a gyártó azt állítja, hogy 3,5x gyorsabb mint elődje. Ebben minden bizonnyal van igazság, hiszen a sorozatsebesség egészen 18 kép/mp-ig nőtt nyersfájlokkal és autofókusszal, vagy 60 kép/mp szintén raw formátumban, de fókusz nélkül. 50%-kal növekedett a fókuszpontok száma is, így már 121 kereszttípusú pont áll rendelkezésre. A Dual FAST AF ráadásként automatikusan választ a szenzoron lévő fázisérzékeléses és a kontrasztérzékeléses AF módok között, vagy épp használja egyszerre mindkettőt, ráadásul a pontok nagyobb területet fednek le, amit egy új, hatékonyabb követő fókusz algoritmus és a dedikált fókusz segédprocesszor egészít ki. Az alap érzékenység tartomány nem változott, azonban kiterjesztett módban lehetőségünk nyílik egy ISO LOW beállításra, ami ISO 64-nek felel meg, ezzel is segítve a nyitott blende használatot.


[+]

Az E-M1 Mark II lesz az első Olympus MILC, mely képes 4K/UHD videók készítésére, ráadásként lehetőség lesz a szélesebb képarányt biztosító "DCI 4K" módra is, akár 236 Mbps bitráta és 24p sebesség mellett. A 4K videóknál egyébként 30p és 102 Mbps a csúcs, míg Full HD felbontáson választhatunk 30p és 202 Mbps, vagy 60p és 52 Mbps opciók között. A stabilizátor kap egy M-IS névre keresztelt videó módot, mely egy elektronikus stabilizátorral egészíti ki a fizikait. A videósok emellett minden bizonnyal értékelni fogják a "Flat" színprofilt is.


[+]

Természetesen a fotósok is örülhetnek, hiszen az újratervezett zárszerkezet 200 000 expozícióra hitelesítették, ami még a profik igényeit is kielégítheti. A mechanikus zár legrövidebb zárideje változatlanul 1/8000 mp, míg az új elektronikussal akár 1/32 000 mp-ig is lemehetünk. Továbbra is rendelkezésre áll a High Res mód, mely a szenzor félpixelnyi eltolásával készít 8 képet, amit egyetlen nagy felbontású állománnyá alakít. Az új jelfeldolgozónak köszönhetően ráadásul a téma apró bemozdulásait is képes korrigálni, mint például fűszálak, lombkorona vagy hullámok. Mi több, a 80 MP-es raw és az 50 MP-es JPEG mellett lehetőséget biztosít egy kisebb, 25 MP-es méretre is.


[+]

Az időjárásálló váz összességében megőrizte elődjének külső vonásait, és néhány kivételtől eltekintve csak finomították a külsőt. Az egyik talán legfontosabb ilyen, hogy a korábbi csak dönthető kijelző helyét egy forgatható megoldás vette át, azonban a 3"-on 1,037 millió képpontot adó érintőpanel változatlan. Az elektronikus kereső is kapott némi finomhangolás, és bár a felbontás és nagyítása változatlan, késleltetése 6 ms, míg frissítése maximum 120 fps lett. Szintén új, hogy immár két SD-kártyát is elhelyezhetünk a gépben, amivel növelhetjük az adatbiztonságot, vagy épp a rendelkezésre álló tárhelyet, azonban csak az egyik foglalat támogatja az UHS-II szabványt, a másik legfeljebb UHS-I lehet. Csatlakozók terén már az alapvető HDMI és USB adott, utóbbiból azonban a kor szellemének megfelelően 3.0 Type-C jár és természetesen Wi-Fi kapcsolatról sem kell lemondanunk.


(forrás: dpreview.com) [+]

Az OM-D E-M' Mark II az elődjéhez hasonlóan önállóan, vagy a 12-40 mm F2.8 Pro optikával kitben lesz megvásárolható, azonban a pontos megjelenés és árazás egyelőre még nem ismert.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés