Hirdetés

Új szereplő az MILC piacon

Egy kínai versenyző, a YI, vagy teljes nevén Young Innovators lép be a tükör nélküli rendszerkompaktok mezőnyébe.

A YI nem teljesen ismeretlen név a képalkotás világában, hiszen a Xiaomi hátszelével az akciókamerák terén már letették a névjegyüket, méghozzá nem is akármilyen beugróval. Azonban úgy tűnik, nem elégednek meg ennyivel és nagyobb babérokra törnének, így bejelentették, hogy szerencsét próbálnak a felhasználóknak szánt tükör nélküli vázak között is, mely az M1 névre keresztelt vázukban manifesztálódott elsőként. A m4/3-os vázban egy 20 MP-es Sony IMX269 CMOS szenzort találunk, ami a Panasonic GX8-ban és az Olympus PEN-F-ben is megfordult. A JPEG mellett a nyers fájlokat DNG formátumban nyerhetjük ki, míg érzékenysége ISO 100 és 25600 között állítható. Ugyanakkor stabilizátort nem kapunk, fókuszpontból viszont 81-et, melyek kontraszt érzékelésen alapulnak és hatékonyságuk pedig -4 FÉ lehet, míg a sorozatfelvételi sebesség 5 kép/mp-ben tetőzik.


(forrás: dpreview.com) [+]

Videózás terén hozza a ma már alapnak tekinthető 4K/30p-t, akár 75 Mbps bitráta mellett, de kapunk 2K/30p-t is, míg FHD esetén 60p és 30 Mbps a két maximum érték. Az autofókusz használható videózás közben is, de csak egy pontos folyamatos fókusszal. Egyébként a mellékelt 12-40 mm F3.5-5.6 optikával lehetőségünk van élkiemeléssel is használni a manuális fókuszt. A YI M1 a korábban említett alapzoommal és egy 42.5 mm F1.8 objektívvel együtt szeptember 23-án érkezik fekete és ezüst színekben, míg az árazás a zommal 329, dupla kit estén pedig 449 dollár körül alakul.

Azóta történt

Hirdetés