Hirdetés

Új gyárat épít az Intel a 14 nm-es technológiához

Az Intel bejelentette, hogy új gyárat épít a még fejlesztés alatt álló 14 nm-es gyártástechnológiájához. A Fab 42-es üzem Arizonában kap helyet, a munkálatok pedig idén nyáron kezdődnek meg. A Santa Clara-i óriáscég ötmilliárd dollárt költ a projektre, mely az előző évekhez képest jelentős kiadást jelent. A beruházások nagymértékű növelésére azért van szükség, mert a bérgyártók közül a GlobalFoundries és a TSMC is jelentősen növelte a gyárakkal kapcsolatos befektetéseket.

Az arizónai gyár tervei
Az arizónai gyár tervei [+]

Az arizonai gyár először 300 mm-es waferekkel fog dolgozni, de a vállalat úgy építi ki a gyártósorokat, hogy azok később modernizálhatók legyenek a 450 mm-es mérethez. Az üzemből 14 nm-es eljárással készülő lapkák kerülnek majd ki, de a technológiáról nem derült ki semmilyen pontos adat. Nagyon valószínű, hogy az Intelnek itt már be kell vezetni valamilyen SOI struktúrát is, ugyanis a bulk CMOS variáns alkalmazása 20 nm-es csíkszélesség alatt a bérgyártók és a mérnökök együttes véleménye szerint rendkívül kockázatos.

Az új gyár rengeteg munkahelyet teremt majd Arizonában, továbbá a vállalat gyártókapacitását is jelentősen megdobja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés