Hirdetés

Logitech TV Cam for Skype: kamera a Panasonic tévékhez

Tavaly jelentek meg az első olyan Skype kompatibilis tévék a piacon, amelyek elméletileg lehetővé tették, hogy számítógép nélkül, csak a tévé használatával lehessen videotelefonálni. A Panasonic az egyik úttörője ennek az eljárásnak, ami azonban nem nagyon váltotta be a hozzáfűzött reményeket, többek között azért, mert kevés készülék támogatta ezt a technológiát, illetve a kiegészítőket külön kellett megvásárolni hozzá.

Logitech TV Cam for Skype
Logitech TV Cam for Skype

Azóta más gyártók is meglátták a fantáziát ebben a lehetőségben, és olyan, elsősorban perifériákkal foglalkozó cégek szálltak be a bizniszbe, mint például a Logitech. A most bemutatott, beszédes nevű TV Cam for Skype kamerát direkt a Panasonic új, Viera Connect rendszerét használó tévéihez fejlesztették ki. Csak csatlakoztatni kell, és azonnal indulhat a videotelefonálás, nincs szükség driverek telepítésére, vagy egyéb hardverek bevetésére (az internetes hozzáférést biztosító eszközöket leszámítva).

A 720p (1280x720 képpont) felbontású eszköz Carl Zeiss lencséket és a Logitech saját fejlesztésű Fluid Crystal technológiáját kapta meg, így elméletileg a képminőség is teljesen rendben van. A Skype-os videotelefonálás magától értetődően nem csak tévék között működik, hanem bármilyen más eszközzel, tehát számítógéppel vagy akár okostelefonnal is, amelyen elérhető ez a szolgáltatás. A Logitech TV Cam for Skype első körben Észak Amerikában vásárolható meg 2011 májusától, 150 dolláros áron.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés