Hirdetés

A TSMC jól halad a 28 nm felfuttatásával

A kínai Commercial Times megtudta, hogy a TSMC jól halad a 28 nm-es LP, azaz low power gyártástechnológia felfuttatásával. A vállalat az év első negyedévében átlagosan 5000 wafert szeretne megmunkálni havonta, ami a jelentős növekedés az eddigi termeléshez képest. A 28 nm-es LP technológiát elsősorban az Altera használja, azaz főleg FPGA-k készülnek rajta. Erről az eljárásról fontos tudni, hogy a régebbi SiON/poly-Si megvalósítást alkalmazza. A High-K dielektrikumú fém alapú kapuelektródák a 28 nm-es gyártósorok HP és HPL eljárásán érhetőek el. Mindkét technika a gate last megvalósításra épül, és az előbbit a nagy teljesítményű, míg az utóbbit az alacsony fogyasztású lapkáknál lehet majd alkalmazni. A 28 nm-es HPL technológiát jelenleg a Xillinx használja, szintén FPGA-k gyártására.

Az Altera és a Xilinx mellett idén még több gyártó is érdekelt a TSMC 28 nm-es gyártástechnológiáiban, azaz 2011-ben még számíthatunk a Fujitsu, a Qualcomm valamint a Renesas lapkáinak bevezetésére is. A tajvani bérgyártó elképzelése alapján a 28 nm-es technológiák a negyedik negyedévben már a teljes bevételük 2-3%-át is kitehetik, amennyiben az átállás a tervek szerint alakul.

Természetesen állandó kérdés, hogy mikor készülnek el az első 28 nm-es GPU-k. Annyi biztos, hogy a 28 nm-es HP technológia kísérleti gyártása már idén megkezdődik, ám a tömegtermelés az NVIDIA elmondása szerint csak a következő év első felében lehetséges, vagyis kicsi a valószínűsége, hogy idén megjelennek az új generációs VGA-k első képviselői. Persze kétségtelen, hogy egy tesztlapka kivitelezhetőnek tűnik, azaz az aktuális generációra építve lehetséges egy 28 nm-es GPU. Az AMD oldaláról sok dolog kérdéses, hiszen a vállalat a GlobalFoundries technológiáira is építhet, de a konkurens bérgyártó ütemterve is hasonló, vagyis az új generációs Radeonok leghamarabb 2012 elején tűnhetnek fel, függetlenül a kiválasztott gyártópartnertől. Természetesen a kísérleti gyártás fázisában elképzelhető egy úgynevezett pipe cleaner lapka, ami az AMD-re jellemző is volt az utóbbi évek során.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TSMC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés