Hirdetés

Továbbra is a Samsung uralja a globális tv piacot

Világosan megfigyelhető trend, hogy a kínai cégek erősen jönnek fel.

Az IHS Markit nevű piackutató cég elemzései szerint 2019-ben is a Samsung uralta a globális televíziós piacot. A dél-koreai holding 2006 óta tartja első helyét, ez pedig egészen hihetetlen sikersztori ebben a gyorsan változó iparágban.

2019-es piaci részesedés az eladott darabszám alapján
2019-es piaci részesedés az eladott darabszám alapján (forrás: Flatpanels HD)

A Samsung 19,8 százalékos piaci részesedéssel bír, a második helyre pedig egy másik koreai vállalat, az LG futott be 12,20 százalékkal. Ha csak az eladott darabszámot nézzük, első ötben már csak kínai cégek találhatóak, a TCL (9,2 %), a Hisense ), 7,8 %, és a Xiaomi (5,8%), mindez pedig azt jelenti, hogy az olyan tradicionális japán cégek, mint a Sony, a Sharp vagy a Panasonic a jelek szerint már  lemaradtak. Amennyiben viszont azt vizsgáljuk, hogy milyen értékben adtak el televíziókat tavaly az egyes piaci résztvevők, akkor azt látjuk, hogy a Sony a harmadik helyre került 9,6 százalékkal, az LG (16,3 %) és a Samsung (30,9%) mögé.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés