Hirdetés

Több asztali Intel platform is hamarabb érkezik

Őszig sokminden megváltozik a processzorpiacon, ami örömmel töltheti el a potenciális vásárlókat.

Az év elején összegeztük az Intel útitervét az érkező lapkákra vonatkozóan, amely rengeteg változáson ment keresztül az előző esztendőben, de a CES után letisztult a kép. Szerencsére a tervek a készülő termékek tekintetében nem változtak sokat, de több platform megjelenését előrehozta az Intel, részben a készülő programok igényeinek kielégítése érdekében, részben pedig az AMD Ryzen 5 és 7 sorozatú processzorok nagyon erős ár-teljesítmény aránya miatt.

Az új, LGA2066-os HEDT platform eredetileg iskolakezdésre érkezett volna, de most még a nyár első felében befut, tulajdonképpen június végén. Első körben a Kaby Lake-X érkezik két négymagos modellel, és a Skylake-X egy hat-, egy nyolc- és egy tízmagos termékkel. Előbbi kettő lapka fogyasztása 112 watt lesz, míg az utóbbi háromé 140 watt. Újdonság azonban, hogy az iskolakezdés előtt befut egy 12 maggal rendelkező Skylake-X is, amely eredetileg az Intel útitervében nem szerepelt, de a gyártópartnerektől megtudtuk, hogy olyan, eddigiekhez képest extrém mértékben skálázódó videojáték-motorokkal készülnek a fejlesztők az esztendő második felére, amelyek képesek kihasználni a húsznál jóval több processzorszálat is, és emiatt döntött úgy az Intel, hogy kiad egy 24 szálat is kezelő HEDT processzort, mindemellett a munkaállomások területén eddig sem okozott gondot a sok mag befogása, tehát van értelme az előrelépésnek az asztali piacon is.

A többséget persze valószínűleg sokkal jobban érdekli a Coffee Lake, amelyet a következő év legelejére vártunk, de még az ősz előtt megjelenhet több modell is. Itt az Intel igazából csak a K-s, vagyis a szorzó szabad állítását lehetővé tevő modelleket jelenti be augusztusban, és ezekhez érkezni fog a Z370-es vezérlőhíd. A többi Coffee Lake lapkát használó modell, illetve a többi vezérlőhíd megjelenése továbbra is a tervezett ütemben történik meg, vagyis leginkább a 2018-as CES-en lehet rá számítani.

Az Intel a K-s, négymagos és főleg hatmagos Coffee Lake modelleket elsődlegesen azért hozta előre, mert az új videojáték-motorok esetében a skálázódás hat magig rendkívül hatékony lesz, így a mostani négymagosok szimplán a kevés magszám miatt nem fognak annyira jó eredményeket elérni. A hatmagos Coffee Lake egy aránylag reális fejlesztési irányt jelenthet sok játékosnak, hiszen az LGA1151-es tokozást használja. Ugyanakkor az alaplapgyártók annyira nem elégedettek az alaplapok eladási adataival, így jelenleg igen jó esély van arra, hogy a lehetőségek ellenére legalább egy 200-as sorozatú vezérlőhídhoz köti a frissítés lehetőségét az Intel, ami segítene a partnereknek az eladások fellendítésében. Ennek a 100-as sorozatú vezérlőhíddal szerelt alaplappal rendelkező réteg bizonyosan nem örülne, de a piac még így is jobban jár, mintha mindenképpen az új Z370-es megoldásokat kellene venni, ugyanis a 200-as sorozatból már vannak igen pénztárcabarát alaplapok is. Ezek persze a szorzó szabad állítását nem támogatják, de a hatmagos processzorok működni fognak bennük.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés