Hirdetés

Tavaly csak 3.500 darab Itanium CPU talált gazdára

Az Intel és a HP közel egy évtizedet szánt az Intel 64 bites platformjának kifejlesztésére. A család első tagja 2 évvel a tervezett időpont után jelent meg, ám ekkor viszonylagos sikert aratott, mivel csak a szoftverfejlesztők körében 70 ezer darab talált gazdára. Azt azért hozzá kell tennünk, hogy igazi áttörést soha nem hozott az Itanium. Ezt a sikert jelenleg az Itanium 2-től várják, azonban néhány elemző ezt már megkérdőjelezte. Minden eddiginél lesújtóbb azonban egy Bloomberg jelentés, mely szerint az erősebb Itanium verziókból 2002-ben mindössze 3.500 darabot sikerült eladnia az anyacégnek, mely messze elmarad a várakozásoktól. A fenti tény ellenére Carly Fiorina, a HP vezetője törölte a cég saját processzorainak fejlesztését, inkább az IA64 (Itanium) platformot kívánják erősebben támogatni. Így évente 500 millió dollárt takarít meg a HP a PA-RISC processzorok kutatás-fejlesztési költégeinek elhagyásával.

A HP ezek után tehát összes szerverét az Itanium processzorcsaláddal kínálja, 2006-ra még az 1 millió dollár értékű gépek esetén is áttérnek az Intel processzorára. Ezeknél a gépeknél a haszonkulcs a szokásos szerverekhez képest is jóval magasabb. Másfelől viszont a döntés kockázatos, mert nem tudni, hogy az ágazat hogyan fogadja azokat a termékeket, ahol olyan processzorok dolgoznak, melyekből tavaly mindösszesen csak 3.500 darabot adtak el.

Ugyanakkor - más szemszögből nézve - a HP részéről logikus lépésnek is tűnhet az egyik processzorcsalád megszüntetése és a szerverek konszolidációja annak tudatában, hogy az Intellel közösen fejlesztett Itanium 2 kutatás-fejlesztésébe is rengeteg pénzt öltek.

Carly Fiorina tehát az Itanium mellett voksolt a HP PA-RISC megoldása ellenében. Egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy ez volt-e a megfelelő lépés, de jó ómen, hogy Fiorina eddigi kockázatos döntései utólag gyakran igazolást nyertek.

Előzmények

Hirdetés