Hirdetés

Színes, hajlékony e-papír, és szemüveg nélküli 3D kijelző a Sony tervei közt

A Los Angeles-i SID rendezvény hetén újabbnál újabb technológiákkal találkozhattunk már eddig is számos gyártótól, most pedig a Sony-n a sor. A vállalat két új megoldással rukkolt elő, melyek közül az egyik az e-papír, másik az LCD panelek piacára érkezhet.

A kiállításon kevesen mutattak be hajlékony, színes e-papír megjelenítőt, ám a Sony ezek egyike volt. Egy 13,3”-es képátlójú kijelzőt állítottak ki, mely mindössze 20 grammos, 150 mikrométer vastagságú és egy rugalmas műanyag alapon kapott helyet, így hajlítható. A lap 100 000:1-es kontrasztarányú, és az NTSC színtér 13%-át képes megjeleníteni. A felbontása egyébként egészen pontosan 800x1200 pixeles, amiket piros, zöld és kék alpixelek alkotnak, melyek mérete 169 x 169 μm.

A hajlékony, színes e-papír
A hajlékony, színes e-papír

Az e-papír megjelenítő gyártásánál először egy üveg felületre rögzítik a műanyag réteget, amin aztán a TFT réteget alakítják ki 180°C-os vagy alacsonyabb hőeljárással. A kész műanyag réteget ezután már csak el kell távolítani az üvegről, és kész is a kijelző.

A másik újdonág egy 10 és 23 hüvelykes méretekben bemutatott 3D megjelenítő, mely szemüveg nélküli térhatású látványt kínál. Az ezt lehetővé tevő eljárás lényege, hogy a 3D-s képek előállításához használt megvilágítás az LCD panel és a normál, 2D-s képek között helyezkedik el, így a kétféle látvány közt a háttérvilágítások kapcsolásával lehet váltani. A két szembe a szórási mintának megfelelően kerül a megfelelő kép, így alakítva ki a térhatású érzetet. A 24”-es típusnak hat nézőpontja van, felbontása 960x360 pixeles, fényereje legfeljebb 86 cd/m²-es, a látvány pedig 80 és 160 cm között a legjobb. 2D-s módban a felbontás 1920x1080 képpontosra, a fényerő pedig 192 cd/m²-re nő. Az új technológiát később 4-30 hüvelykes képernyőméretig kívánják felhasználni, ám kereskedelmi forgalomba állítására még néhány évet biztosan várni kell.

A szemüveg nélkül is élvezhető 3D-s képernyő
A szemüveg nélkül is élvezhető 3D-s képernyő

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés