Hirdetés

Szépen növekszik a TSMC 28 nm-es gyártókapacitása

A TSMC aktívan növeli a 28 nm-es eljárás esetében a gyártókapacitást, aminek hála a tajvani bérgyártó harmadik negyedévben elért bevételének 13%-a már a legmodernebb node-okból származott. Morris Chang, a vállalat elnök-vezérigazgatója szerinte ez tovább javul a negyedik negyedév során, így a cég arra számít, hogy a 28 nm-es gyártástechnológia a bevétel 20%-áért felel majd az év utolsó három hónapjában. Konkrét waferre vonatkozó mennyiségről sajnos nincs adat, de az biztos, hogy jelentős a növekedés a második negyedévben megmunkált, megközelítőleg 68 000 darab 28 nm-es waferhez képest.

A TSMC a következő évben úgy tervezi, hogy a 28 nm-es eljárások a bevétel 30%-áért felelnek majd, vagyis a vállalat – ígéretéhez híven – 2013-ban teljesen úrrá lesz a kapacitásproblémákon, ami számos nagy partnerét sújtja, köztük például a Qualcommot és az NVIDIA-t.

A TSMC szóvivője elmondta, hogy a partnerek által támasztott igény óriási, így az elkövetkező negyedévek során a 28 nm-es gyártókapacitás kihasználtsága maximális lesz, még a tervezett növekedés mellett is. Ez alapvetően abból ered majd, hogy a legtöbb új generációs SoC esetében a nagyobb partnerek 2013-ban váltanak 28 nm-re, így a kiépítésre váró gyártósorok biztosan gazdára találnak majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TSMC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés