Hirdetés

A Spire felújította az Epoxit

A Spire bejelentette, hogy felújították az elmúlt évben megjelent Epoxi nevű házat. Az új rev.2-es verzió az elődhöz hasonlóan 13,5 kg-ot nyom, és Extended ATX, ATX vagy microATX méretű alaplapot fogad. A termék öt darab 5,25 colos rekeszt kínál, a 3,5 hüvelyes meghajtókból pedig hat szerelhető az újdonságba. Természetesen mindez segédeszköz nélkül kivitelezhető.

Az 580 mm magas házban a meleg levegőt a hátul elhelyezkedő 12 cm-es, és a felül található három darab szintén 12 cm-es ventilátor távolítja el, míg a hűvös légáramlatok gyorsabb beáramlásáról az előlap mögött található két darab 12 cm-es légkavaró gondoskodik. Ennek megfelelően a hűtőteljesítmény nem különbözik az elődtől, sőt megmaradt az alulra helyezhető 12 cm-es szélgép lehetősége is, a még jobb szellőzés érdekében. A nem túl hangos zajforrások mindegyike kék LED-del világít. Az I/O panel felül kapott helyet, és a hangkimeneten, illetve a mikrofonbemeneten kívül négy darab USB 2.0 és egy eSATA csatlakozóval rendelkezik. A tervezők gondoltak a vízhűtésekre is, így négy kivágást helyeztek el a házon a csövek elvezetésére.

Komoly különbség az elődhöz képest az alaplap mögötti hátlap, ami a rev.2-es verzió esetében tartalmazza a processzorhűtő könnyebb felszerelését biztosító kivágást, továbbá a kábelek is könnyen elvezethetőek, az erre kialakított réseken keresztül. A Spire Epoxi rev.2-es szállítása mér megkezdődött, az ajánlott fogyasztói ára 110 euró. Természetesen az új modell érkezésével az előd forgalmazása csak a készletek erejéig biztosított.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Spire

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés