Hirdetés

Hivatalosan is megjelent a Sony PlayStation 4 Pro

Az új konzol a maga területén a piac legerősebb megoldása, és tartogat néhány titkot is.

A Sony még szeptember elején jelentette be az új PlayStation 4 modelleket, nevezetesen a Pro és a Slim verziót. Ezekhez új kiegészítők is érkeztek, amelyekről az alábbi hírben írtunk részletesebben. A termékek zöme már elérhetővé vált, de a legfontosabb modell, vagyis a PlayStation 4 Pro csak ma került fel az üzletek polcaira. Magyarországon az alapcsomagért 134 990 forintot kell fizetni.

A fenti hírekben egyébként majdnem mindent elmondtunk a PlayStation 4 Pro konzolról, de vannak még olyan adatok, amelyek csak a bejelentés után futottak be. Többek között fontos tényező, hogy a korábbi 3 Gbps-os SATA vezérlő helyére 6 Gbps-os került. Ez annyira nem lényeges egy merevlemez esetén, de ha bárki lecserélné a beépített adattárolót egy SSD-re, akkor nyilván a nagyobb adatátviteli tempó lényeges előny lehet.

Fontos extra még, hogy a gép a 8 GB GDDR5 szabványú rendszermemória mellé kapott még 1 GB-nyi DDR3 szabványú extra memóriát is. Ez azért lényeges, mert a korábbi PlayStation 4 verziók esetében a programok közötti váltáshoz a futtatott alkalmazásokat benne kellett tartani a memóriában. A PlayStation 4 Pro azonban a játék során a háttérben hagyott programokat (például NetFlix) áthelyezi az 1 GB-nyi DDR3 memóriába, így a GDDR5 memóriában 1 GB-nyi hely szabadul fel. Ebből az extra 1 GB-ból a fejlesztők kapnak 0,5 GB-ot, vagyis az új konzolon nem 5, hanem 5,5 GB-nyi közvetlen elérhető memóriából gazdálkodhatnak, míg a maradék 0,5 GB arra kell, hogy a PlayStation 4 Pro az operációs rendszer felhasználói felületét is 4K-ban képezze le.

Az IGP-ről is egyre több adat derül ki. Egyrészt – ahogy megírtuk korábban – ez a gép egy speciális GCN verziót kapott, amely tulajdonképpen tartalmazza a Polaris termékcsalád alapját adó GCN4 egyes újításait, miközben megőrzi a GCN2 összes utasítását, vagyis bináris kompatibilitást biztosít a PlayStation 4 és a PlayStation 4 Slim modellekkel, és nem mellesleg így képes lesz futtatni az összes eddig megjelent PlayStation 4-es játékot. Viszont vannak olyan újítások is benne, amelyet még a GCN4 sem tud. Az egyik ilyen a kétszeres sebességű felezett pontosságú mód, amely a 16 bites lebegőpontos számításokat a 32 bites lebegőpontos számítási teljesítmény kétszeresével tudja futtatni, vagyis ebben a módban 4,2 helyett 8,4 TFLOPS áll a fejlesztők rendelkezésére.

Az Eurogamer korábbi interjújából az is kiderül, hogy megváltozott a rendszer munkaelosztója is, ami még a Polaris generációnál is frissebb megoldás. Ez lényegesen képes gyorsítani azoknak a jeleneteknek a megjelenítését, amelyekben rengeteg kisméretű objektum található. A legnagyobb újítás azonban az ID puffer megjelenése, amellyel követhetők az objektumok és azok koordinátái a virtuális világon belül. Ez a különböző temporális technikák tekintetében óriási előrelépést fog hozni, mivel a fejlesztő mostantól tudni fogja, hogy konkrétan hol vannak az objektumok élei, és ezek képkockáról-képkockára követhetők. Az ID pufferrel egyébként számos trükköt be lehet vetni 4K-s tévéken megjelenő képkocka minőségének javításán, úgy hogy ne kelljen teljesen natív 4K-s leképezést alkalmazni.

Érdekesség, hogy a Sony a fenti újítások ellenére nem nagyon számít arra, hogy a meglévő PlayStation 4 tulajok PlayStation 4 Pro konzolra fognak váltani, legalábbis most még nem, de ahogy bővül a PlayStation 4 Prót ténylegesen kihasználó játékok listája, úgy fog az új gép jobb grafikai minőséget kínálni, és ez már számos felhasználó esetében elég lesz a váltáshoz. Ennél lényegesebb, hogy a Sony inkább arra számít, hogy a PlayStation 4 Pro a PC-s rétegből fog vásárlókat szerezni, és úgy gondolja a cég, hogy egy új PC helyett többen az új Sony konzolt választják majd az ünnepek alatt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés