Hirdetés

Ötvenmilliónál is több PlayStation 4 kelt már el

A Sony ráadásul sosem zárt jobb fekete pénteket a mostaninál.

A Sony bejelentette, hogy a PlayStation 4 konzolcsalád átlépte az 50 milliós eladást, vagyis december 6-ig legalább ennyi gépet értékesítettek. Ebben a számban benne van az összes verzió, vagyis az eredeti PlayStation 4, illetve az új Slim és Pro modell. Pontosabb adatot a cég nem közölt, mivel túl kevés idő volt még az összesítésre, így ezzel csak később fognak előállni, de a hangsúly a jubileumi számon van, amit végre sikerült átlépni, bár a korábbi eladások alapján sejthető volt, hogy csak idő kérdése az egész.

A Sony külön kiemelte, hogy történelmük legjobb fekete péntekjét zárták, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy átlépjék az 50 milliós határt. A vállalat most arra törekszik, hogy március végéig meglegyen a 60 millió leszállított konzol, amiben egyelőre bizakodók, de szűkös lehet az elérése. Amennyiben viszont sikerül, akkor a PlayStation 4 elmondhatja magáról, hogy továbbra is a PlayStation 2 előtt teljesít a megjelenéstől számított eladási adatok tekintetében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés