Hirdetés

Valójában 5 nm-es node-on készül az új Snapdragon

A Samsung 4LPX-re nevezte át a korábban 5LPP jelzéssel futó node-ot.

A tegnapi napon írtunk a Snapdragon 8 Gen 1 SoC érkezéséről, amely egy 4 nm-es eljáráson készülő fejlesztésnek volt jelezve, bár a konkrét node-ot a Qualcomm nem említette meg. Ez már helyből furcsa volt, mivel a gyártóként a Samsung lett megjelölve, és a dél-koreaiakról tudjuk, hogy a 4 nm-es eljárásuk egy különálló fejlesztés, vagyis nem a 7 nm-es technológia half-node-jának számító 5 nm-es opció half-node-ja.

A fenti információ birtokában már eleve nagyon érdekesnek tűnt, hogy miképpen lehet képes a Qualcomm ezt a csíkszélességet használni, holott ennek az LPE node-ja még csak a kísérleti gyártásnál tart, és a Samsung partnerei számára is elérhető LPP opció majd csak a következő évben lesz hozzáférhető, leghamarabb az esztendő közepe felé.

A rengeteg ellentmondás miatt utánakérdeztünk a helyzetnek, és a Qualcomm valójában egy 4LPX jelzésű node-ot használ, ami lényegében megegyezik az 5 nm-es LPP gyártástechnológiával, a Samsung csak egészen minimálisat módosított rajta, hogy át tudja nevezni. És itt el is értünk ahhoz a problémához, amit az Intel indított el a gyártástechnológiáinak átnevezésével. Végeredményben a Samsung álláspontja valahol érhető: ha a Santa Clara-i óriáscég folyamodhat ehhez a marketingtrükkhöz, akkor ez nekik is szabad. A megindult tehát az a lavina, amire már korábban utaltunk.

A valóságot figyelembe véve leírható a Snapdragon 8 Gen 1 SoC 5 nm-es eljárással készül, csak rámondják, hogy 4 nm-es. A helyzet nyilván nem túl szerencsés, mert az Intel elindított egy olyan versenyt, amiben az nyer, aki kisebb számot tud hazudni a média felé, de láthatóan ez annyira nem roppantotta össze a konkurensek egóját, elvégre simán tudnak ők is füllenteni ezen a területen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés