Hirdetés

Ígéretes OLED tévével támad a Sharp

A cég jövőre mutatja be a Roku smart rendszerre épülő modellt.

A Sharp szerencsére nem adta fel a harcot, hogy egyszer visszaküzdje magát a televíziós iparág csúcsára. Legalábbis erre utal, hogy a Foxconn tulajdonában lévő japán cég bejelentette, hogy a következő esztendő elején, a CES kiállításon komoly erőket vonultatnak majd fel.


[+]

Már most kiderült, hogy a vállalat bemutat majd egy új OLED televíziót, amelynek különlegessége, hogy a Roku okostévé rendszerére épül majd. Ezzel a Sharp is belép azon cégek sorába, amelyek eszközeiken versenyezteti a különféle külső szereplőktől származó smart megoldásokat, hiszen a többi televíziójuk a Google által fejlesztett Android TV, illetve Google TV rendszerekre épül.

Az új OLED televízió egyébként LG Display által fejlesztett és gyártott OLED panelre épül, és Las Vegasban a hírek szerint az 55 hüvelykes változatot mutatják majd be, amely 1500 dolláros, azaz mintegy 520 000 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz majd megvásárolható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés