Hirdetés

Érkezik a SandForce-LSI házasság elsőszülött SSD vezérlője

Mint köztudott, az SSD vezérlők tervezésével és gyártásával foglalkozó SandForce-ot októberben vásárolta meg az elsősorban nagyvállalati piacon tevékenykedő tároló- és hálózati komponens gyártó LSI. A felvásárlással a vállalat nyilvánvaló célja az volt, hogy elsősorban saját termékeiknél és piaci szegmensükben tudják hasznosítani a SandForce tudását. Ennek eredménye lett a most bejelentett SF-2481-es vezérlő is, amely a SandForce már meglévő SATA 6 Gbps megoldásán alapszik, és továbbra is 20 nm-es osztályba sorolt MLC NAND flash chipekkel működik, de néhány olyan speciális változtatást hajtottak végre rajta, ami jobban megfelel a felhő alapú kiszolgálók és szolgáltatók számára.

Az egyik ezek közül a továbbfejlesztett hibajavító algoritmus és a prediktív hibaelemzés, a félautomata (adminisztrátor által is módosítható) úgynevezett provision tárhely. Természetesen az adatok biztonsága érdekében lesz AES SED titkosítás és Secure Crypto Erase is, illetve számos korábbi szolgáltatás megmarad az SF-2200 sorozatból, mint például a RAISE és a DuraWrite. Ezek után persze már az sem csoda, hogy az SF-2481 teljesen kompatibilis a jelenleg piacon lévő SF-2281-gyel, tehát a két vezérlő a gyártás során szabadon felcserélhető lesz. Ez azt jelenti, hogy az új vezérlő az SF-2281-et alkalmazó egységekbe is beépíthető lesz módosítás nélkül, ami végeredményben jelentős költségmegtakarítást eredményez.

A teljesítmény picit visszafogottabb, de kiegyenlítettebb lesz, így a lineáris írási és olvasási teljesítmény nagyjából 500 MB/s körül fog tetőzni, míg a 4 kB-os blokkokon mért teljesítmény véletlenszerű olvasásnál és írásnál egyaránt 60 000 IOPS lehet. A SandForce megkezdte az SF-2481 mintapéldányainak szállítását az OEM partnerek felé, a sorozatgyártásból származó példányok szállítása pedig 2012 januárjában kezdődhez meg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés