Hirdetés

Három Samsung monitor világelsőként húzta be a DisplayHDR-600 hitelesítést

A CHG70 és CHG90 sorozatú megoldások már kaphatók voltak, így csak a tesztelést kellett levezényelni.

A VESA egy hete jelentette be, hogy egy új követelményrendszerrel tesz rendet a HDR kijelzők között. Ez a potenciális vásárlók számára örömteli hír, hiszen így némileg könnyebb lesz eligazodni, ráadásul maga a hitelesítés gyakorlatilag elérhető, így már tesztelni is lehet.

A Samsung gyorsan ki is használta az alkalmat, hogy a korábban megjelent CHG70 és CHG90 sorozatú HDR kijelzőire ráaggaszthasson egy új logót. Ennek megfelelően elvégezték a VESA tesztjeit, amelyek alapján a vállalat bejelentette, hogy az előbbi linken szereplő monitortrió az iparágon belül elsőként felel meg a DisplayHDR-600 követelményeinek.

A dél-koreai óriáscég persze az extrém méretekkel rendelkező, 49 hüvelykes CHG90 modellre helyezte a figyelmet, amely nyár óta kapható, ráadásul szeptemberben némi tapasztalatot is gyűjtöttünk róla.

A Samsung a DisplayHDR-600 logót nem rányomtatja, hanem matricázza a CHG70 és CHG90 sorozatú kijelzők dobozaira, és úgy tudjuk, hogy ezekből a viszonteladóknak elküldenek, így a még raktáron lévő termékek is megkaphatják ezt a "kitüntetést".

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés