Hirdetés

Kapható a 49 hüvelykes Samsung monitor

Újabb szintet lépett a kijelzők képátlójának hajszolása.

A Samsung már korábban bejelentette, hogy a CHG90 családon belül piacra küldi LC49HG90D típusjelzésű monitorát, amibe 49 hüvelykes VA panel került. Ennek érdekessége, hogy ez a képátló 32:9 képarány mellett valósul meg, tehát kifejezetten széles kijelzővel van dolgunk, ami ráadásul ívelt, felbontása pedig 3840x1080 képpont, azaz mintha két Full HD kijelzőt raknánk egymás mellé. Nem mondanánk, hogy meglepetésként ért bennünket érkezése, hiszen a dél-koreai konszern már tavaly januárban beszámolt a panelfejlesztéssel kapcsolatos terveiről, amiben ez is szerepelt, a kérdés csak az volt, hogy milyen típusú kijelzőbe szánják.


[+]

Az említett VA panel 178/178 fokos betekintési szöget kínál, fényárama és kontrasztaránya alapesetben 350 cd/m² és 3000:1-hez, a megjelenített színárnyalatok száma 1,07 milliárd. A háttérvilágítás LED-es, de nem local dimminges, viszont villogásmentes, és használják a kvantumpontokat, így az sRGB lefedettség 125% körül alakul, Adobe RGB-t tekintve pedig 88-92%-ra számíthatunk, képfrissítési maximuma 144 hertz és van FreeSync támogatás is. A válaszidővel kapcsolatosan csak egy érték szerepel, ez 1 ms MPRT, ami nem valós érték, hanem a háttérvilágítás opcionális villogtatásával érik el –  ez esetben 250 cd/m²-re és 2400:1-re csökkennek az értékek. Van valamiféle HDR támogatás is, de akárcsak több más gyártóhoz hasonlóan, ez sem valódi támogatást takar, hiszen ehhez nem adottak a feltételek technikai oldalról.


[+]

A hatalmas képernyő állványa lehetővé teszi a szokásos dönthetőségen felül a magasság állítását és a forgathatóságot is, de igény szerint VESA kompatibilis állványokra is rácsavarozható a monitor. Csatlakozók terén két HDMI, egy normál és egy mini DisplayPort vehető igénybe, ezenfelül lesz 3,5 milliméteres jack audiokimenet és USB hub is.


[+]

A CHG90 már kapható, és nem kevesebb, mint 1500 euró kifizetése után vihető haza.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés